Járvány

2020.04.25. 10:00

A kormány segít a hallgatókon is

Az új koronavírus miatti veszélyhelyzet nem csak a gazdaság szereplőit sodorta válság közelébe, a felsőoktatási hallgatók egy része is nehéz helyzetbe került. Az Orbán-terv részeként a kormány többféle segítségről is döntött részükre. Felfüggesztik a diákhitelek törlesztését, a jelenlegiről a duplájára emelkedik a Diákhitel1, meghosszabbítják a diákhitelek igénylési határidejét és bevezetik a Diákhitel Pluszt is, amely nem csupán a felsőoktatás hallgatóinak, de a felnőttképzésben részt vevőknek is komoly segítséget jelenthet – ismertette az intézkedéseket Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Néző László

– A jelenlegi veszélyhelyzetben az Orbán-terv egyik első lépése volt a hitelmoratórium bevezetése, ennek kapcsán a diákhiteleseknek is lehetőségük nyílt a részletfizetések felfüggesztésére. Mire terjed ez ki pontosan?

– A Diákhitel Központnak jelenleg 166 ezer élő szerződése van, több mint 140 ezer volt diák van törlesztési szakban, őket érinti a törlesztési moratórium. Március 19. és december 31. között él ez a lehetőség, amely kiterjed a tőke- és kamattörlesztésekre is, és nagyon fontos, hogy automatikus. Semmilyen kérvény vagy nyilatkozat nem szükséges az ügyfeleink részéről, amennyiben nem akarnak most fizetni, egyszerűen abbahagyják a törlesztőrészletek átutalását. A törlesztést egyébként folytathatják és bármikor újra is kezdhetik ezen időszak, a moratórium alatt, a Diákhitel Központ ahhoz sem kér külön nyilatkozatot, hogy ha valaki fizetni szeretne. Arra is van mód, hogy kevesebbet, de arra is, hogy ha valaki most jó anyagi körülmények között van, többet fizessen. Próbálunk minél rugalmasabban eljárni, segíteni a jelenlegi és volt diákokat. A kormány által elrendelt moratórium a március 19. előtt felvett hitelekre vonatkozik, de mi a Diákhitel Központnál kiterjesztettük mindezt az ez év december 31-éig felvett hitelekre is.

– Ez nyilván nagy könnyebbség azoknak, akik már a törlesztési szakaszban vannak, de a felsőoktatás hallgatói közül nagyon sokan vállaltak valamilyen pluszmunkát a tanulás mellett, hogy biztosítani tudják megélhetésüket, fizetni tudják albérletüket. Nagy részük most elveszítette ezt a kiegészítő keresetét, nekik hogyan tudnak segíteni?

– Messzebbről kezdeném erre a választ. A Diákhitel Központot 2001-ben az első Orbán-kormány alapította, azóta több mint 410 ezer hallgatónak nyújtottunk valamilyen hitelt, s tavaly egy reprezentatív kutatás azt mutatta, hogy több mint kétszázezer hallgató nem tudta volna elkezdeni vagy befejezni a felsőfokú tanulmányait a diákhitelek nélkül. De talán mondhatjuk, hogy sohasem volt még akkora szükség a diákhitelekre, mint most, ebben a nehéz helyzetben. A koronavírus miatti gazdasági, illetve munkaerőpiaci válság nehéz helyzetbe hozta a hallgatókat is. Tudjuk, hogy a nappali tagozatos diákok több mint 25 százaléka 4-8 órás munkát vállalt a tanulás mellett, elsősorban diák- vagy gyakornoki munkákat. Most a nagy cégek első körben ezeket a munkahelyeket építik le. Rengeteg hallgató keresett meg bennünket már márciusban, hogy határidőn túl lehet-e esetleg diákhitelt igényelni, éppen ezért saját hatáskörben már akkor meghosszabbítottuk a szabad felhasználású Diákhitel1 igénylési határidejét 10 nappal. Ebben az időszakban több százan igényelték a rendkívül kedvező kamatozású, szabad felhasználású hitelt, ami szokatlan a tanév vége felé. A kormány is felismerte, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad. Első körben azzal, hogy kitolja a Diákhitel1 és 2 igénylési határidejét június 15-éig, illetve a második félévben december 31-éig. Ennek az az oka, hogy akik esetleg később kerülnek nehéz helyzetbe, nekik se kelljen anyagi okok miatt abbahagyni tanulmányaikat. Szintén fontos könnyítés, hogy lehetővé válik, hogy a hallgatók az első félévre visszamenőleg is felvegyék a szabad felhasználású diákhitelt, ez azt jelenti, hogy akár plusz 350 ezer forinthoz juthatnak a hallgatók. Ráadásul ennek a hitelfajtának az eddigi maximum havi hetvenezer forintos összegét több mint a duplájára, 150 ezer forintra emeli a kormány augusztus 15-étől. Ezzel évente másfél millió forint szabad felhasználású, kedvező kamatozású forráshoz juthat több százezer hallgató.

– Mindezeken kívül a kormány döntött a Diákhitel Plusz bevezetéséről is. Mit kell erről tudnunk?

– A Diákhitel Plusz valóban nagy újdonság, május elsejétől lesz elérhető nálunk. Ennek a terméknek két fajtája lesz. Az egyiket – az ötszázezer forintig igényelhető kamatmentes, szabad felhasználású hitelt – a több százezer felsőoktatási hallgató veheti igénybe. A másik ága, hogy a Diákhitel Központ belép a felnőttképzés területére is, hiszen május elseje után elérhető lesz egy egymillió-kétszázezer forintos összegű, szintén szabad felhasználású kamatmentes hitel is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium hamarosan nyilvánosságra hozza, hogy pontosan mely felnőttképzések területén lehet majd igényelni ezt az új lehetőséget. E kijelölt képzésekben a képzési díj nagy százalékát az állam átvállalja a hallgatóktól, és emellett lesz lehetőségük felvenni a képzés idején a megélhetésüket fedező 1,2 millió forint hitelt. A Diákhitel Pluszt 18 és 55 éves kor között lehet majd igényelni.

– Sokan várják, hogy pontosan milyen képzéseket érint majd ez, mikor várható ezek bejelentése?

– Gőzerővel dolgozik a kormány, várhatóan napokon, de legkésőbb egy-két héten belül meg fog jelenni a támogatott képzések pontos listája. Bizonyosan szerepelni fognak a listán az informatikai képzések, hiszen ezekkel a képzésekkel magasabb hozzáadott értéket és jövedelmet lehet elérni, illetve ezt lehet a jelen kijárási korlátozások mellett jó színvonalon elvégezni akár távoktatással is.

– A Diákhitel Plusz a munka melletti tanulásra is vonatkozik?

– Nincs ilyen kitétel a kormányrendeletben, de én azt gondolom, hogy ilyen képzést munka mellett legfeljebb fizetés nélküli szabadság alatt lehetne elvégezni. Ezeknek ugyanis az a jellemzője, hogy nagyon erőltetett menetben, egész napos oktatással, rövid idő alatt nyújtanak majdnem olyan színtű képzést, mint egy felsőfokú intézmény, úgyhogy ez korlátozza azt, hogy valaki munka mellett részt vegyen ilyen jellegű oktatásban. Ez inkább azoknak lesz lehetőség, akik vagy elvesztették a munkájukat, vagy fizetés nélküli szabadságra küldték őket, vagy egyébként is gondolkodtak azon, hogy egy magasabb hozzáadott értékkel és magasabb fizetéssel járó munkára az eddigi helyett.

– A Diákhitel Plusszal egyidőben viszont megszűnik a Nyelvtanulási Diákhitel.

– Igen, de itt is könnyítést vezetett be a kormány: annak a több, mint ezer hallgatónak, aki korábban élt ezzel a lehetőséggel, kamatmentessé válik az eddig felvett hitele, illetve a nyelvtanulási lehetőséget továbbra is támogatjuk, hiszen a Diákhitel Plusz szabad felhasználású hitel, így aki nyelvtanulásra szeretné fordítani, az megteheti. Érdemes még a Diákhitel Pluszról elmondani, hogy egyéves türelmi idő lesz a hitelfelvétel után a törlesztés megkezdésére, és az ügyfeleknek, tehát a hallgatóknak és a felnőttképzésben részt vevőknek kell eldönteni, hogy egy és öt éven belül milyen törlesztési időt választanak. Mivel kamatmentes hitelről van szó, mindenki pontosan ki tudja majd számolni, mennyi lesz a havi törlesztőrészlete, s ez nem is változhat a törlesztés ideje alatt. Nagyon fontos, hogy egy összegben folyósítjuk ezt a hitelt, tehát május elseje után az igénylés után pár napon belül megkapják majd a kérelmezők azt a számlájukra. Szintén sokakat érinthet, hogy a Diákhitel Plusznál is élnek a családtámogatási kedvezmények. Tehát ha egy családban május elseje után megszületik a második gyermek, akkor az édesanya által igényelt Diákhitel Plusz tartozásának a felét, amennyiben a harmadik gyermeke is megszületik, akkor pedig a teljes igényelt összeget elengedjük.

– Milyenek a hallgatói visszajelzések a most bevezetett intézkedésekről?

– Nagyon pozitív fogadtatásra találtak ezek az intézkedések mind a hallgatói önkormányzatoknál, mind a felsőoktatásban tanuló diákok körében, de a gazdasági szereplőknél is. A felnőttképző intézmények régóta igénylik, hogy a náluk tanulók is kapjanak valamilyen kedvezményt, segítséget. Naponta több száz megkeresés érkezik hozzánk telefonon és online is. Igyekszünk minden kérdést megválaszolni, de azt javaslom mindenkinek, hogy látogasson el a Diakhitel.hu-ra, vagy a közösségi oldalunkra. Hamarosan megjelennek a honlapunkon az igénylési dokumentumok is, amelyeket majd kitöltve akár a postahivatalokban, akár a partnerpontjainknál le lehet adni, s ahogyan már említettem, pár napon belül utaljuk is majd az igényelt összegeket.

A diákhitelekkel kapcsolatos döntések

  • Törlesztési moratórium a december 31-éig felvett diákhitelekre
  • A Diákhitel1 havi összege 150 ezer forintra nő augusztus 15-étől
  • Az igénylés határideje kitolódik június 15-éig, illetve december 31-éig
  • Visszamenőlegesen is igényelni lehet a diákhitelt az első félévre is
  • Diákhitel Plusz bevezetése: felsőoktatásban ötszázezer, felnőttképzésben 1,2 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású hitel május 1-től
  • Borítókép: Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!