Ország-világ

2020.06.21. 12:11

Elkötelezett a családok erősítése mellett a kormány

A kormány elkötelezett a családok erősítése mellett, a családpolitikai intézkedések ezen közösségek megerősítéséért születtek – erről a családpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt vasárnap Budapesten.

Beneda Attila a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) apák napi rendezvényén kiemelte,

az intézkedések meghozatalakor igyekeznek minden családtípusra figyelemmel lenni, a különböző családtámogatásokat az apák is igénybe vehetik.

Azt mondta, a koronavírus-járvány okozta helyzet megmutatta, milyen fontos a család, hogy fontosak az apai és anyai szerepek, amelyek sok tekintetben csereszabatosak. A családon belül egyenlőek vagyunk, de nem egyformák fogalmazott.

Apának lenni életre szóló hivatás, feladat, öröm és felelősség, aminek megfelelni nem mindig könnyű, de nagyon szép feladat mondta.

Király Nóra, a Ficsak alapítója arról beszélt, hogy

az elmúlt három hónap nehéz időszak volt a családok számára, de az apák is kivették részüket a feladatokból.

A rendezvényen Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója azt mondta, szerinte a családok jól vizsgáztak az elmúlt hónapokban. Tapasztalata szerint az apák egy problémás helyzetben sokkal nehezebben kérnek segítséget, de arra biztatta őket, hogy merjenek segítséget kérni, és azt elfogadni.

Hozzátette, az otthonokba az utóbbi hónapokban jobban beköltözött az online világ, és az első számú modern családi probléma az internetfüggőség. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt csak megelőzni lehet, meggyógyítani nem, és ebben van felelősségük az apáknak is.

Az apák napját június harmadik vasárnapján tartják, vannak olyan nyugati országok, ahol már több mint egy évszázada.

Borítókép: apa gyermekével játszik a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) apák napi rendezvényén a Ficsak Családi Központban, a főváros XI. kerületében 2020. június 21-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!