Örömeső

Bódi Csaba

Sörzápor áztatta percek voltak. A fedett lelátón helyet foglalva hirtelen jött a magasból a malátafürdő, legalább annyira derült égből villámcsapásként, amilyen meglepő, ámbátor parádés módon Szo­boszlai Dominik egyenlített a montenegróiak ellen. 

Kábulat volt a javából, erőteljes hatás, ráadásul dupla lövegként, hiszen két perc múlva érkezett a magyar csapatkapitány újabb gólja. 

Erre azonban nem voltak felkészülve az egyébként nagyon alapos „Sör­ever” hadtest tagjai, mert nem jutott idő az utántöltésre. A hazai találat utáni telipohár-dobálás, ha esetleg okozott is némi kel­lemetlenséget a „gyanútlan” nézőknek, a hir­telen felindulás miatti pillanatnyi düh röpke idő alatt elillant.

Az örökbecsű tétel, amely szerint az általunk rúgott gól mindig jókor jön, ellentétben a kapott találattal, ami játékperctől függetlenül csak rosszkor érkezhet, ezúttal is megerősítést nyert. A 97. percben szerzett szófiai egyenlítés élénk emlékként mindaddig ott motoszkált a fejekben, amíg Szoboszlai (ki más?!) kapusról kipattanó szabadrúgása után a 93. minutumban Nagy Ádám meg nem szerezte a harmadik hazai gólt, egyben 77. válogatottbeli mérkőzésén második találatát a nemzeti csapatban.

Nagy és emlékezetes alakításból szerencsére a 3–1-es diadal után is jutott, kezdve a szurkolói ünnepléstől a szövetségi kapitány, Marco Rossi lelátóra szólításán át Szobosz­lai pálinkakóstolásáig (zúzapörkölt nem volt…). Hogy aztán később következett-e a játékosok közül bárki részéről is egy kis „grea­lishezés”, nem tudni. A több mint feszített bajnoki, kupa- és válogatott-menetrendbe most aligha fér bele az, amit idén nyáron a győztes Bajnokok Ligája-döntő után a Manchester City futballistája, Jack Grea­lish megejtett (s)örömmámoros parti címszó alatt.

A jóval fiatalabb szur­kolótársaival a Puskás Arénában együtt tomboló, 60 év felé közelítő drukkert persze ez kevésbé érdekelte. Egyrészt, mert ő maga már a 15 órakor felharsanó kezdő sípszó előtt biztosra ment a Malligand-fokok tekintetében, másfelől pedig azokat a húrokat pengette joggal és erőteljesen, hogy mekkora élményt képes nyújtani a mai magyar válogatott azoknak a honi futballhíveknek (is), akik évtizedeken át nem élhettek át hasonlót. Most viszont a nemzeti csapathoz hasonlóan készülhet az Európa-bajnokságra, sőt, az se nagyon zavarja, ha nem jut belépőjegyhez. Az Eb-érzést a németországi helyszíneken akarja tapasztalni. Lehetőleg sörzáporban.