Tündérszépek

2022.09.01. 16:40

Atáliának még az ódon ajtó is jól áll: íme, Bács-Kiskun legszebb lánya

Bács-Kiskun megyét képviseli a Tündérszépek döntőjében Faragó Atália, aki visszafogottságában is csupa báj és tökéletesség.

Sz. A.

Faragó Atália, a Tündérszépek kalocsai döntőse

A húszéves kalocsai szépség, Faragó Atália szerint 

egy álom addig álom, amíg el nem döntjük, hogy megvalósítjuk.

Az ő álma pedig most valóra vált, hiszen ő képviseli Bács-Kiskun megyét a Tündérszépek országos döntőjében. Mindig is vonzotta ez a világ, arra pedig, hogy jelentkezzen, az anyukája beszélte rá. 
− Egészségügyi szakon tanultam, most pedig kozmetikusnak. Szeretném szebbé tenni az embereket, és a legjobbat kihozni belőlük, de tudom, hogy a külső megjelenésnél a belső értékek sokkal fontosabbak − mesélte Atália, aki az érettségi óta kevesebbet sportolt, de előtte a röplabdában, hiphopban társas- és néptáncban is jeleskedett. 

A fiatal lány a Baon.hu-nak a közelmúltban elmesélte, hogy számára egy álom vált valóra. Már kiskora óta vonzza a kifutó, különböző szépségversenyeken és fotózásokon is részt vett már és reméli, hogy sok élménnyel fog gazdagodni a Tündérszépek döntőjében. Ebben segítségére lesz minden bizonnyal háziasszony-mentorunk, Kárpáti Rebeka 2013-as Miss Universe Hungary, valamint két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, és a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter lesz. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!