Elvesztegetett választásaink

Egy párt legyőzi a riválisát, de a győztes szavazópolgára nem győzi le a vesztes szavazópolgárát. A fideszes szavazóknak nincs okuk győzelmi mámorra, a szocialista szavazóknak pedig nincs okuk a kardba dőlésre.

Nem akarom persze megfosztani a fideszeseket attól az örömtől, hogy a győztes párt örömében osztozzanak. Tudjuk, hisznek egy jobb országban, és azt a választott pártjuk programja alapján vélik beteljesedni (akár a többi párt többi szavazója). Nyolc évig szerintük rosszul mentek a dolgok, amiben, mondják, a szocialistáknak elévülhetetlen érdemeik vannak.

Sarkítok természetesen, a minden nemzetvesztésért a balliberális erőket okolóktól a polgári konzervatívokig sokféle árnyalata lehet a fideszes szimpátiának. Amint a szocialistának is sokféle lehet a színe. Ők, ha szomorkodnak is, elsősorban nem a választottjuk eredménye, hanem a kormányzati teljesítménye miatt kell búslakodniuk.



Az ország nem pártokból, hanem választópolgárokból áll. Egyik sem lehet vesztesebb vagy nyertesebb egy választás után. A mindenkori miniszterelnök és kormánya az alkalmazottunk. Mind a nyolcmilliónk (plusz a fészekalja) alkalmazottja; az egyiknek most kötött a talpára útilaput az ország. Örömeink és bánataink pártsemlegesek. A boltban nem számít az ideológia, a bankban egyikünk hovatartozása sem számít. A tartozása annál inkább.

A legnagyobb tartozásunk azonban az elvesztegetett húsz évünket nézve pénzben nem mérhető...