2024.05.03. 21:17
Hiába küzdött, súlyos vereséget szenvedett a Kaposvári VK
Hazai medencében sem tudta kellően megnehezíteni a Szolnoki Dózsa Praktiker dolgát a Kaposvári VK az E.ON férfi vízilabda OB I. 5-8. helyéért vívott rájátszás második mérkőzésén, így Tisza-partiak küzdhetnek tovább az európai kupaindulásért.
Fotó: Muzslay Péter
Az utolsó szalmaszálba szeretett volna kapaszkodni a Kaposvári VK, amely az első mérkőzésen hátrányba került a Szolnokkal szemben az ötödik helyért vívott rájátszás során. A második összecsapáson – melynek elején külön köszöntötték a Ferencváros ellen századik OB I.-es mérkőzését játszó Kakstedter Bendegúzt – sem számíthatott az eltiltott Baj Marcellre Surányi László, a KVK vezetőedzője, de minden bizonnyal nem ezen múlt, hogy a Szolnok már az első negyedben öt góllal is vezetett. Ebből próbált felkapaszkodni a Kaposvár, de a védekezése nem állt össze, a sokkal élesebb Szolnok pedig folyamatosan szerezte a kívülről könnyűnek tűnő gólokat. A második negyed közepén viszont megérkeztek a hazaiak is a meccsbe, legalábbis támadásban, hiszen végre mutattak tetszetős dolgokat és gólokat is szereztek, viszont ez kevés volt ahhoz, hogy megszorongassák a szolnokiakat, akik nyolccal vezettek a nagyszünethez érkezve.
A fordulás után sem változott a játék képe, a vendégek megúszásból szerzett gólokkal tették még magabiztosabbá az előnyüket. A kaposváriak azonban még tetemes hátrányban sem adták fel, s a szurkolóik lelkes biztatásának ütemére egy remek szériát produkáltak, sorozatban négy gólt is dobtak, így feljöttek tízre. Az utolsó negyed elején viszont ismét hengerelt a Szolnok, amely összesítésben magabiztosan nyerte meg a párharcot, küzdhet a folytatásban az ötödik helyért és az európai kupaindulásért. A Kaposvári VK számára pedig a tisztes befejezésre nyílik lehetőség a Szeged ellen, a hetedik helyért kiírt párharcban.
Kaposvári VK–Szolnoki Dózsa Praktiker 11–25 (2–6, 3–7, 5–7, 1–5)
Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda, 270 néző. Vezette: Petik A., Kollár Gy.
Kaposvári VK: Kósik – Dőry (3), Vindisch (2), Pellei F., Palatinus, Juhász-Szelei (2), ifj. Berta J. (2). Csere: Szilágyi Á. (kapus), Kakstedter (2), Aranyi A., Schatz, Vadas, Vörös. Vezetőedző: Surányi László.
Szolnoki Dózsa Praktiker: Bányai – Szeghalmi (3), Teleki, Pető (2), Jansik D. (1), Pásztor (9), Ágh (2). Csere: Vismeg Zs. (2), Kovács G. (1), Ionescu (1), Schmölcz (2), Vámosi (1), Urbán (1). Vezetőedző: Hangay Zoltán.
Gól, emberelőnyből: 7/6, illetve 9/5.
Gól, ötméteresből: 1/1, illetve 3/2.
Kiállítva, végleg cserével: Ágh (28. p.).
Kipontozódott: Juhász-Szelei (31. p.).
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc végeredménye: 9–3 a Szolnok javára.
Vízilabda OB I. Kaposvári VK-Szolnoki Dózsa Praktiker 11-25
Fotók: Muzslay Péter