2015.01.19. 16:47
Nem volt szoros Szorosadon: új a polgármester
Most nem volt szoros Szorosadon: Simonics Ervin Gyulát választották polgármesterré vasárnap az időközi választáson. Október 12-én az addigi faluvezető, Kendi Tibor és kihívója, Simonics Ervin Gyula egyaránt 36-36 szavazatot kapott, s a voksegyenlőség miatt kellett új polgármester-választást kiírni.
Ezúttal már nem kellett újraszámolni: ugyanaz a két jelölt indult a tisztségért és Simonics Ervin Gyula a 76 érvényes szavazatból 48-at, vetélytársa pedig 28-at gyűjtött be. Új polgármester kezdhette tehát meg a munkát hétfőn az alig több mint száz lelkes Koppány-völgyi községben.
– Tősgyökeres szorosadi vagyok, de életvitelszerűen nem a faluban éltem, az utóbbi időben azonban többet tartózkodtam ott, sokakkal beszéltem, s a jelek szerint sokakat sikerült meggyőznöm – válaszolta Simonics Ervin Gyula kérdésünkre, hogy mi változott október óta, amikor még szavazategyenlőség alakult ki a riválisával, Szorosad korábbi polgármesterével vívott küzdelemben. – Valamivel többen mentek el most szavazni, a választópolgárok nagy többsége kinyilvánította a véleményét. Kánaánt, sok pénzt nem ígértem, csupán annyit: élhetőbb, szebb falut szeretnék, azt, hogy például a most elhagyott, romos házakba is élet költözzön, s ezáltal a falukép is javuljon. Munkalehetőséggel kecsegtetni nem tudunk, arra azonban számítok, hogy városi lakosoknak hétvégi ház céljára megtetszik egy-egy szorosadi ingatlan, vagy éppen nyugdíjasok telepednek ide, akár olyanok is visszajönnek, akik korábban esetleg itt éltek.
Simonics Ervin Gyula, az új szorosadi polgármester erdőmérnök, korábban a Sefag szántódi erdészetének erdőművelési ágazatát vezette, s mint ilyen, száz közmunkást irányított. Az új faluvezető amondó, talán ez is nyomott a latban a szavazáskor. Tiszteletdíjasként polgármesterkedik hétfőtől, főállásban magánerdők ügyeivel foglalkozik. – Édesapám korábban tíz évig polgármester volt Szorosadon, de az még az önkormányzatoknak, a kis falvaknak egy teljesen más világa volt. Ma már a rendelkezésre álló szűkös forrásokat nagyon be kell osztani. A kistelepüléseket továbbra sem nagyon kecsegtetik, így az a feladatunk, hogy a megszerezhető kevés pénzből minél többet meg is szerezzünk, s ennek a segítségével teremtsünk minél élhetőbb körülményeket, minél szebb környezetet a falubelieknek.
Szorosadról 2013 elején írtuk meg: egyetlen nyilvántartott álláskeresőjével 1,49 százalékos a munkanélküliségi ráta. Ez azóta sem igen romlott, közmunkát nem csak a helyiek kapnak, hanem még Törökkoppányból, Somogyacsáról is járnak a faluba dolgozni. Fóliasátor van az önkormányzati kertészetben, ahol megterem a paradicsom, a paprika, a krumpli, az uborka. A paradicsomot befőzik, fagyasztóba is kerül a zöldségből, savanyúságot is készítenek. A szomszédos Törökkoppány iskolája, vagyis a gyerekek profitálnak belőle a legtöbbet, ennek köszönhetően tavasszal fejessaláta is kerül a menzai asztalra.