Élelem vagy rezsi? Csekkre megy el minden negyedik forint
Mik ezek?
XVerseny futnak az idővel az adósok. A kaposvári vízműnél 101,5 millió forint hátralékot halmoztak fel a közüzemek, a lakosságtól 48 millió forintot várnak. Erőteljes növekedés: ez olvasható ki a vagyonkezelő zrt. távhő hátralékot összegző kimutatásából. Tavalyelőtt közel 113 millió forintot rögzített a cég, a 2011-es 131,8 millió forinttal szemben a közelmúltban 181 millió forintra rúgott a kinntlévőség.
Varga Ivett, az E.ON szóvivője a Sonline.hu kérdésére közölte: az elmúlt néhány évben nőtt a lejárt tartozások mértéke, az áram- és gázhasználó fogyasztók összességében több tízmilliárd forinttal tartoznak a társaságnak. Kérdeztük, ám pontos somogyi kimutatásról nem tudott beszámolni a szakember, csak összesített, országos adattal szolgált. Ami publikus: az E.ON teljes ellátási területén 2,5 millió ügyfélnek nyújtanak villamosenergia-, míg 600 ezernek gázszolgáltatást. A szóvivő felidézte: csak tavaly 45 ezer esetben kapcsolták ki az áramot vagy a gázt. Az ok: nem fizetett az ügyfél.
– Magyarországon közel négymillióan élnek a létminimum alatt és csaknem kétmillióan ennek közelében – hangsúlyozta Szabó János kaposvári szociológus. – Az elmaradott gazdasági helyzet következményeként Somogyban az országos átlagnál is rosszabb a helyzet. Ismert, hogy a fizetési lista végén van megyénk, a családok megélhetése egyre súlyosabbá vált.
Csökkenő reálbérek, emelkedő munkanélküliség, növekvő létbizonytalanság: a szakember szerint megyénkben hatványozottan jelentkeznek a pénzügyi, társadalmi problémák. A rezsiköltségek az egekbe szöktek, ugyanakkor a fizetések és nyugdíjak korántsem emelkedtek ilyen mértékben. Illyés András, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyugalmazott társadalomstatisztikai osztályvezetője rámutatott: a lakosság eladósodottsága számos családnál már azt a kérdést veti fel, hogy élelmet vegyenek vagy a rezsit fizessék ki. A kettő egyszerre – vagyis határidőre – nem mindig megy.
– Alighanem egyre nő azok tábora, akik a közös költséget, illetve egyéb más pénzügyi kötelezettségüket sem tudják rendezni – jelezte a szakértő. A felvetésre, miszerint a december elsejével életbe lépő kilakoltatási moratórium legalább átmeneti nyugalmat adhat a szorult helyzetben lévőknek, azt mondta: nem szabadna megengedni, hogy bárkit is az utcára tegyenek.
A lakosság életszínvonala romlott, állapította meg Stikel János, a megyei nyugdíjas szövetség elnöke. Szerinte a bérek vásárlóértéke az idén tovább csökkent, s reális veszélynek tartja, hogy a közeljövőben megszaporodhatnak a kikapcsolások száma. A minimálbéresek, a munkanélküliek széles bázisán kívül kilátástalan a rengeteg egyedül élő nyugdíjas jövője. Számukra már a gyógyszer kiváltása is megerőltető, nem beszélve a tetemes áram- vagy fűtésszámla kifizetéséről. Úgy tűnik, a recesszió tartós marad, s az 5,5 százalék körüli infláció csak tovább szaporítja a pénzügyi gondokat.
– Somogyban közel 80 ezer öregségi nyugdíjas él, az átlagnyugdíj nagyjából 70-75 ezer forint – emelte ki az érdekvédelmi szövetség vezetője, aki szerint nem sok jót tartogat 2013. Aggályait fogalmazta meg az áremelések és az "ilyen-olyan adók" megjelenése kapcsán, nem beszélve a föld alatt húzódó vezeték után kivetendő különadókról. Ezt az eredeti elképzelések alapján lehet, hogy a szolgáltatókra terhelik, ám azok egészen bizonyosan továbbhárítják a lakosságra. Vagyis kör bezárul: megint a bérből, fizetésből élők húzzák a rövidebbet.
– Már most 10-15 háztartást érint a súlyos kinntlévőség; a rezsit nem vagy csak nagy áldozatok árán tudják előteremteni – tudtuk meg Bodrog Gábortól, a 400 lelkes Simonfa polgármesterétől. – Többségük alacsony végzettségű, hosszabb ideje munkanélküli, alig van esélyük a számla gyors rendezésére.
Csoma, Szabadi, Kaposkeresztúr, Büssü és Gölle életét, a falvak lakóinak életét meglehetősen jól ismeri Bodó Imre helytörténész. Úgy vélte: a kisebb falvakban, ahol általában rosszabbak az életkörülmények, a városinál gyatrábbak a munkanélküliségi mutatók, a lakosság képtelen kikecmeregni az adósságcsapdából. A közmunkáért járó 47 ezer forintból aligha van esély a gyakran tízezrekre rúgó számla kifizetésére. Bodó Imre szerint a kistérségben a lakosság 15 százaléka élhet mélyszegénységben.
– Szerintem a rendszerváltás óta a legszegényebb karácsony elé néz a magyar nép – jegyezte meg. – Ez már látszik a boltok forgalmán is. Akik tehetik, tejet, kenyeret és egy kis húst vesznek az ünnepekre, ám az kérdéses, hogy miből teremti elő a rezsit.
Novák Ferenc, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület somogyi elnöke – az ügyfelek szolgáltatókkal vívott küzdelmeire utalva – jelezte: meglehetősen gyakran fordulnak hozzájuk tanácsért, segítségért. Ha az ügy a szervezethez illetékességébe tartozik, lefolytatják a jogvitát.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 32 hozzászólás érkezett-
32. macstappancs 2012. december 4. 18:39
30 kirakat
Nagyon humoros vagy, látom talált a listám, azóta is álmatlanul forgolódsz.
neked is üzenem, hogy a csermanek-féle kommunizmusnak te is búcsút inthetsz, készítheted a nyugdíjadat a gyógyszertári fizetésre, nincs többé ingyen mulatság. -
31. macstappancs 2012. december 4. 18:34
28 michelin
Szerencsétlen, a kádár-csermanek névváltoztató senkiházi tróger gulyáskommunizmusát már semmilyen szócsépléssel nem hozod vissza, fogd már fel, hogy az ingyen virsli és a 3,60-as kenyér ízét már sohasem érzed, mint ahogy a szot üdülőben sem fogod lógatni a lábad. -
30. KiRaKaT 2012. december 4. 07:33
26 macstappancs
Tipikus jobbikos megoldás, egy névsort úgy elferdíteni, hogy az a jobbikkal szimpatizáns tudatlanoknak a készítőikkel együtt gyönyört okozzon!
Lássuk akkor a jobbikot:
Frakció vezető: Weinberger (Vona) Gábor
Frakció vezető h.: Naumann (Novák) Előd
Tagok: Zigler (Zagyva) Gyula
Göbl (Gaudi Nagy) Tamás
Pfeifer (Pörzse) Sándor
Braun (Balczó)Zoltán
stb.....
Ha nem szeretnél hanyatt esni, akkor sosem készítsél családfát, nehogy
nehogy úgy járj mint Szegedi Csanád.
-
29. michelin 2012. december 4. 07:16
27. qbagiraq
" A fiatalok nem tanulnak, nincs szakmajuk, ha igen akkor azonnal a szakma felsofokan akarnak lenni.pl. egy asztalos gyerek ne valogasson addig amig egy kalapaccsal es furesszel jelenik meg, menjen el a szakmaban befutott mesterhez segedmunkasnak, majd 5-10 ev mulva akarjon onallo lenni. "
Ez így nem teljesen igaz.A fiatalok tanulnának,ha látnák értelmét.Mert milyen perspektíva az hogy kitanul egy szakmát aztán kiderül hogy olyan szakmára irányították" amire nincs szükség, amiben nincsenek munkahelyek? Ha lennének munkahelyek,ha lenne hol szakmai gyakorlatot megszerezni akkor talán járható lenne dédapáink útja,módszere.Viszont 2012 van . A világ megváltozott.A megváltozott világhoz kellene igazítani az oktatást,nem a politikai széljáráshoz. -
28. michelin 2012. december 4. 06:48
26. macstappancs
Kis buta,azt hiszed egy kérdést jól megválaszoltál?
Nem,te kínodban beismerted hogy (mivel ti,hithű,igaz magyarok sohasem hazudtok és mértek kettős mércével)a te általad
" kis névváltoztató senkiháziak "-nak titulált személyek mind ugyanolyanok mint Zázrivecz Gábor, alias vona gábor: Igazi senki házik akik még saját nevüket is szégyellik.jellemtelen és gerinctelen lények.
Tehát a listád így is kezdheted volna:
Jobbik,náci pártvezér:vona(Zázrivecz)gábor
külügyi népbiztos: Kun (Kohn) Béla
helyettese: Ágoston (Augstein) Péter
hadügyi népbiztos: Pogány (Schwarz) József
Impozáns bizonyítéka hogy ki, kicsoda a magyar politikai mocsár régmúltjában és jelenében.Bravó,ismét majmot csináltál saját magadból...
-
27. qbagiraq 2012. december 4. 00:28
Azert sikerult jol elterni a tematol. Elelem vagy rezsi? - hat mindketto kell, csak az a gond, hogy nagyon sok ember lusta dolgozni, nehanyan minimalberert el sem mennek dolgozni. A fiatalok nem tanulnak, nincs szakmajuk, ha igen akkor azonnal a szakma felsofokan akarnak lenni.pl. egy asztalos gyerek ne valogasson addig amig egy kalapaccsal es furesszel jelenik meg, menjen el a szakmaban befutott mesterhez segedmunkasnak, majd 5-10 ev mulva akarjon onallo lenni. A nyugdijasok nagyresze sajnos nem gondoskodott a jovorojel, regen volt mar a rendszervaltas, lett volna ideje egy kicsit elrakni es most akkor jobban elhetne.
-
26. macstappancs 2012. december 3. 22:17
Az, hogy hányan nézték az atv-n, kutyát sem érdekel, majd 2014-ben a választásokkor megnézzük azt, honnyi is az.
Tiszteli? Inkább nézzük, kit tisztelhetünk mondjuk Trianon kapcsán?
A választásom nem véletlen, a karácsonyi bevásárlás ürügyén megint Jobbikozol, tehát akkor én is csapongok, de megpróbálok közben lázítani is. Tehát kis névváltoztató senkiháziak:
elnök: Garbai Sándor
külügyi népbiztos: Kun (Kohn) Béla
helyettese: Ágoston (Augstein) Péter
hadügyi népbiztos: Pogány (Schwarz) József
helyettese: Szántó (Schreiber) Béla és Samuelly Tibor
belügyi népbiztos: Landler Jenő
helyettese: Rákosi (Roth) Mátyás és Haubrich József
közoktatásügyi népbiztos: Kunfi (Kunstätter) Zsigmond
földművelésügyi népbiztos: Hamburger Jenő
szocializáló népbiztos: Böhm Vilmos
helyettese: Hevesi (Honig) Gyula
közélelmezési népbiztos: Erdélyi (Ehrlich) Mór
helyettese: Illés (Braun) Arthur
német népbiztos: Kalmár (Kohn) Henrik
népbiztos: Lukács (Lőwinger) György
Reisz Mór, Vincze (Weinberger) Sándor
Bíró (Burger) Dezső
Az Osztrák-magyar Bank kormányzója: Lengyel (Lefkovics) Gyula
Szóval csapongjunk és keressük, akik nem "tisztelik a családi nevüket". Verseny, egy-null a javamra.
-
25. michelin 2012. december 3. 22:05
23. macstappancs
Tehát szerinted egy igazi gerinces ember az aki saját családnevét sem tiszteli? Megtagadja a keresztségben kapott nevét,a családját? Hát,nekem más a véleményem.
De ha már itt tartunk,beszéljünk már Zázrivecz Gábor, mozgalmi nevén vona gábor fideszes múltjáról és hogyan "dolgozott" orbán viktor keze alá polgári körösként.
Milyen ember az aki a pártokat,elveket így váltogatja? -
24. michelin 2012. december 3. 22:00
22. sasa55
Amíg nem válaszolod meg a kérdéseket folyamatosan fogsz velük szembesülni.
Ez a próbálkozás egy szánalmas,gyöngyösi mosdatás volt csak.A számokról meg annyit több tízezren skandálták a Kossuth téren hogy "nácik haza", Jobbik haza".740 000 nézték az ATV-n az élő közvetítést.Ja, és 6-8 jobbikos rendzavarót kellet rendre utasítani a rendőrségnek egy mellékutcában mert csak ott mertek hangoskodni.
Amúgy te is tudod hogy náci márton esetében a biztonsági kockázatáról van szó és a pártállami múltjáról.Ti beszéltek mindig pártállami múltról,komcsikról.
Tessék itt van náci márton,egy igazi pártállami káder családból.Itt van náci márton egy két lábon járó nemzetbiztonsági kockáztat, olyan elemekkel kerülhetett kapcsolatba mint az iszlám terroristák.Ha mindezt még összevetjük a jobbik kifejezetten jó Iráni kapcsolataival,tisztázatlan pénzeivel, adódik a kérdés: Mekkora nemzetbiztonsági kockázat mártonod?
A többi kérdés is megválaszolásra vár. -
23. macstappancs 2012. december 3. 21:59
Michelin,
hogy Vona Zazrivecz-e, az tuti, de inkább, mint kun béla, alias kohn áron, rákosi "rosenfeld" mátyás, rajk "reish" lászló...
Soeoljam kedves michelin? Vona Zazrivecz még senkit nem lőtt jeltelen gödörbe és nem gyalázott meg senkit. vagy nézzük inkább a piréz összefonódás egyik JELLEGZETES példáját?
Demszky haverje mesterházy ernő, kinek felesége mécs mónika, kinek apja mécs imre, kinek felesége magyar (magyar, ha-ha-ha!) fruzsina, kinek testvére magyar (magyar, ha-ha-ha!) bálint, kinek felesége hodosán róza, kinek volt férje demszky. és itt bezárul a kör, pirézeknél.
Kell-e nekünk egy Vona nevű becsületes ember születési nevét ezek után firtatnunk?
Kedves michelin barátom, ha gondolod, kezdhetünk egy versenyt, ki tud több névváltoztató cimbijét felsorolni.
Akarod TE kezdeni?
hi-hi-hi
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





