Hazatalált és otthon érzi magát a dimbes-dombos somogyi vidéken Szervét Tibor, akit szombaton a balatonszárszói Kultkikötő színpadán láthat a közönség.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) friss adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek.
A Balaton két világháború közti felfutásában nagy szerepe volt a korabeli reklámoknak, propagandának, amelybe a korszakban már a rádió és a filmgyártás is bekapcsolódott.
A városi lét és az ezzel kapcsolatos élmények fogalmazódnak meg Bács Emese és Gaál Kata munkáiban. A képzőművészek a Kultkikötő keretében állították ki alkotásaikat Balatonbogláron a Vörös és a Kék kápolnában.
A Kultkikötő nyári programsorozatának részeként a hétvégén mutatják be a Loveshake: Az élet összeráz című produkciót, amelyben a közönség Szabó Győzőt és párját, Rezes Juditot láthatja.