neutronkutató labor

1
műholdas mérések
Rekordkiterjedésű volt az ausztráliai bozóttüzek füstje
átadóünnepség / 6 órája
Gyopáros Alpár: 2018-tól 2022 elejéig 2500 kilométer mellékúthálózat újulhat meg
230 milliárd forintnyi beruházás készülhet el 2021 végére, 2022 elejére.
Gyász
Isten akaratába belenyugodva tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy Dr. BÓRA FERENCNÉ Gombos Brigitta volt kaposvári lakos, a Petőfi- és a Kinizsi Iskola egykori tanítónője életének 84. évében, rövid szenvedés után, családja körében elhunyt. Búcsúztatására november 7-én, szombaton 11 órakor kerül sor Budapesten, a Wekerlei Szent József Templomban. Gyászolják: lánya, unokái, dédunokái és testvére
„Beteg voltam de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, De nem így történt, ezért búcsúzom mindenkitől, Akik ismertek és szerettek.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TOLNAI SÁNDOR 82 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük el. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal. akik ismerték és szerették, hogy ECKENFELSZ GYÖRGYNÉ Marika néni Kaposvár, Sávházi lakos, életének 82. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Búcsúztatása Kaposváron a Nyugati temetőben, november 6-án, pénteken 10 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló szerettei
„Tiéd a csend a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WOLSTROMER JÁNOSNÉ Nákovics Anna kaposfői lakos, 78 éves korában elhunyt. Temetése november 2-án, hétfőn, a 13 órai gyászmisét követően lesz a kaposfői temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Elmentem Tőletek nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellet indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. VISNYEI FERENCNÉ volt Téglagyári dolgozó 83 éves korában elhunyt. Temetése november 2-án, hétfőn 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászmisét aznap 10 órakor tartunk a kaposvári Jézus szíve templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elbúcsúzom, ez a föld már nem az én otthonom, De a szívemet örökre nálatok hagyom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZALAI JÁNOS nyugalmazott mozdonyvezető volt kaposvári lakos, életének 82. évében elhunyt. Temetése november 5-én, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÁNOSNÉ gyöngyöspusztai, volt kiskorpádi lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése november 3-án, a 13.30 órai gyászmisét követően lesz a kiskorpádi temetőben. Fia és családja
„Nem múlnak el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még.” Mély részvéttel és tisztelettel búcsúzik Nemesdéd Község Önkormányzatának Képviselőtestülete, a falu lakossága, egykori kollégái, volt tanítványai BÖRÖCZ OTTÓ Nemesdéd község díszpolgárától, nyugalmazott iskolaigazgatótól, a Kertbarát Kör megalapítójától és vezetőjétől. Köszönjük az egész életén át tartó faluért végzett áldozatos munkáját.
CSAJKÁS ZOLTÁNNÉ Pusztai Erzsébet életének 83. évében elhunyt. Temetése november 10-én, 14 órakor lesz a Marcali temetőben.
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a családi szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SEBŐK JÓZSEF ráksi lakos életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója október 30-án, pénteken a 13.30 órai gyászmisét követően lesz a ráksi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LANDEK JÓZSEFNÉ Molnár Margit 64 éves korában elhunyt. Temetése november 2-án, hétfőn 11 órakor lesz a mezőcsokonyai temetőben. Gyászoló családja
"Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él és örökre itt marad." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapám SZŐKE ANDRÁS a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium majd a Széchenyi Kereskedelmi Szakközépiskola nyugalmazott tanára október 22-én, 90 éves korában elhunyt. Temetése november 2-án, 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TINUSZ MIKLÓS ISTVÁN kaposvári lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése október 30-án, pénteken 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Kérjük tiszteletüket, egy szál virággal róják le. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HILT ISTVÁN rácegresi lakos életének 67. évében elhunyt. Utolsó útjára november 3-án, kedden, 15 órakor kísérjük a rácegresi temetőben. Gyászolja szerető családja és rokonsága
„Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább.” /Thomas Mann/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY IMRÉNÉ Billege Katalin Cseri úti lakos, 82 éves korában fáradt szíve örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 30-án, pénteken 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
A hétfői újságban jelent meg FÖLDINÉ HORVÁTH MAGDOLNA gyászjelentése. Az október 29-én 10 órára közzétett temetése betegség miatt elmarad. A temetés időpontjáról a későbbiekben adunk tájékoztatást. Szíves megértésüket kérjük! Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISGYURA ISTVÁNNÉ somogyszobi lakos 93 éves korában elhunyt. Temetése október 28-án, szerdán 12 órakor lesz a somogyszobi temetőben. Gyászoló családja
„Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük nyugovóra tér.” Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy PÁVEL JÓZSEFNÉ Csima Mária Mária néni Kaposvár, Pázmány Péter utcai, volt böhönyei lakos életének 90. évében elhunyt. Temetése október 30-án, pénteken 15 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja szerető családja és a rokonság
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk TÓTH SÁNDORNÉ Makk Margit kaposvári, volt gamási lakos elhunyt. Temetése október 29-én a 10 órai gyászmisét követően lesz a gamási temetőben. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy PAP LAJOSNÉ 77 éves korában elhunyt. Temetése október 28-án 11 órakor lesz a szabási temetőben. A gyászoló család
üzenet / 7 órája
Szívszorító! Ezt találták a fél éve elhunyt Szilágyi István sírján
röplabda / 9 órája
Rangadót nyert a Vasas a Diamant ellen
Molnár Gábor
telepítés / 10 órája
Most ugrik a potyka a vízbe: tonnányi új lakó a Desedában
Harsányi Miklós
Halottak napja / 10 órája
A katolikusok az összes szentről és minden elhunytról megemlékeznek
megható / 10 órája
Csodálatos emlék: Benedek Tiborról osztottak meg fotót
baleset / 11 órája
Halálra gázolt a vonat egy férfit Bogláron
Sonline