Újra megnyitott

2020.07.04. 15:00

Korai és világhírű robotok a szegedi informatikai kiállításon

A Neumann Társaság által vezetett Informatikai Múzeum újra várja látogatóit a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában új kamarakiállítással, sosem látott műtárgyakkal, nyári táborokkal és tematikus szombati programokkal.

Ünnepélyes eseménnyel nyitott újra az Informatikai Múzeum: június 27-én tartotta meg a Neumann Társaság a múzeum egykori alapítója, dr. Muszka Dániel kibernetikus születésének 90. évfordulójára emlékező programját.

A nyári robotikai táborok résztvevőinek is érdekesek azok a korai és világhíres robotok, amelyeket Muszka Dániel alkotott meg. Az emblematikus,

a pavlovi reflexet bemutató szegedi Katicabogár robot mellé most odakerült az önmagát kikapcsoló „Haszontalan gép” is.

Géppel a haszontalanság megtervezése is nagy feladat: Marvin Minksy, a mesterséges intelligencia pionírjának filozofikus ötlete alapján az információelméletet megalapozó Claude E. Shannon alkotta meg a most múzeumba került gép előzményét. A nagyszerű feltaláló, Muszka Dániel az ő munkájukat gondolta tovább, ez az ő utolsó és szintén működő, de nem 100 százalékig kidolgozott, így befejezetlen alkotása.

A szegedi Agora több nyári tábort is fogad az elkövetkező hónapban: a diákok ECDL-foglalkozásokon erősíthetik digitális kompetenciáikat és robotika programokon is részt vehetnek.

E mellett szombati tematikus nyitvatartási napokon is várják a látogatókat: július 11-én Ördögh Zoltán szegedi magángyűjtő kollekciójából mutatnak be kuriózumokat a régi mobiltelefonok világából. Az ős-számítógépek mellett a múzeumban nyáron kamarakiállításként több mint száz legendás mobilkészülék is megtekinthető a Retromobil című, Ördögh Zoltán gyűjteményéből összeállított tárlaton.

Azért is érdemes most újra felkeresni a szegedi informatikatörténeti gyűjteményt, mert egy másik ismert magángyűjtő, Nagy Károly jóvoltából egy ős-PC-vel is bővült a kiállítás.

Nagy Károly ősszámítógépe

Ez különleges példája a hazai műszaki leleménynek, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján magánszemélyek által épített, részben ipari-műszaki, részben hobbicélú számítógépeknek.

A kereken negyven évvel ezelőtt épített egyedi számítógép kisképernyős televízióval használt, fém műszerdobozra emlékeztető készülék, amely az Intel 8085-ös lapkáján alapul és gépi kódban programozható. Az egyedi gép Wodicska Mihály, az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára (EMG) egykori részlegvezetője kreativitásának köszönhető.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik