Dosszié

Forrongó Irán

A Fox televízió – utalva az iraki állami televízió jelentésére – közölte: a légicsapásokban, amelyek egyike a bagdadi nemzetközi repülőteret célozta meg, életét vesztette Kászim Szulejmáni iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője. Később az NBC televízió híradója arról számolt be, hogy a légicsapásokat Donald Trump amerikai elnök rendelte el. Ezt a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) is megerősítette. A közel-keleti térségben kiszámíthatatlanabb lett a helyzet amiatt, hogy az Egyesült Államok megölte Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz hadosztályának vezetőjét – mondta Mary Robinson korábbi ír államfő, a Nelson Mandela által alapított „Bölcsek” vezetője egy interjúban. Irán több napi tagadás után január 11-én beismerte, hogy légvédelme lőtt le tévedésből rakétákkal egy Boeing 737-es típusú utasszállító gépet. Donald Trump amerikai elnök azt üzente Ali Hameneinek, hogy csínján bánjon a szavaival. Az elnök „úgynevezett legfőbb vezetőnek” nevezte Hameneit, aki – mint fogalmazott – a utóbbi időkben „nem is volt olyan legfőbb”. Szemére hányta, hogy szerinte „csúnya dolgokat” mondott az Egyesült Államokról és Európáról. Ali Hamenei Teheránban egy szokásos heti nagyimán bírálta a többi között az Egyesült Államokat és a nyugat-európai országokat is. Azt mondta, hogy Trump hazudik, amikor azt állítja, hogy támogatja az iráni népet a teheráni kormány hatalmának megdöntésére tett kísérleteiben. Az amerikai elnök szerinte nem akar mást, mint „mérgezett tőrrel hátba szúrni” az iráni népet. A nyugat-európai államokról azt mondta, hogy „nem tudják térdre kényszeríteni” Iránt. Külön kitért az Egyesült Királyságra, Franciaországra és Németországra is, amelyek kedden bejelentették, hogy a teheráni vezetés kihágásai miatt elindítják az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás vitarendezési eljárását. Amerikai sajtójelentések arról is beszámoltak, hogy az ajatollah hangsúlyozta: meglehet, hogy Irán harca a határokon kívülre is kiterjed.

További friss hírek