verseny

2018.05.19. 19:41

Temerini lovas nyerte a Vajdasági Vágtát

A dél-bácskai Temerint képviselő Nagy Arnold nyerte meg szombaton a hatodik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Fantázia nevű lovával a Topolya melletti Andrásnépén (Zobnatica).

Második az óbecsei Gulyás Szabolcs lett Koprával, harmadikként pedig Ördög Alen ért célba Oromhegyes színeiben Április hátán.

A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára húsz délvidéki település nevezte be lovát és lovasát.

A szabadkai Pannon RTV helyszíni jelentései szerint több ezren látogattak ki a lovas ünnepre, a szép idő és a kísérőrendezvények sokszínűsége rengeteg embert vonzott a kis településre. A futamok mellett lovasbemutatót, csikósbemutatót, operett koncertet, néptánc-produkciókat és főzőversenyt is rendeztek, valamint széleskörű gasztronómiai és kézműves kínálat várta a látogatókat.

Ismét megszervezték a Kishuszár Vágtát is, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon.

Bunford Tivadar szervező elmondta, az utóbbi hat évben elérték, hogy jobb minőségű lóállomány jött létre a Vajdaságban, és egyre jobb vérvonalú lovak versenyeznek.

A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!