védett rovarfaj

2018.06.10. 14:46

Rendőrök vigyázzák a kérészek táncát a Tiszán

A Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság a szokásosnál sűrűbb járőrszolgálattal őrködik a kérészek biztonsága felett.

A rendőrkapitányság munkatársai – a természetvédelmi őrökkel, a polgárőrség vízi tagozatával és a halászati őrökkel közösen – folyamatosan és visszatérően ellenőrzik a területet – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

A közlemény szerint a kérész már csak a Tiszán, illetve egy-két mellékfolyóján – főként a Körösökön – lelhető fel. A tiszavirág (Palingenia longicauda) védett rovarfaj, természetvédelmi értéke egyedenként tízezer forint.

A természet védelméről szóló törvény alapján tilos a védett állatfajok egyedének elpusztítása. Engedély szükséges a gyűjtéséhez, a befogásához, az elejtéséhez és a birtokban tartásához is – hívták fel a figyelmet.

A védett rovar egyedének elpusztítója szabálysértést követ el, 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Természetkárosítást is elkövethet, aki a rovarok telepét károsítja meg, vagy jelentős mennyiségű egyedet gyűjt – írták.

Természetkárosítás miatt kell felelnie annak is, aki a rajzásba kisgéphajóval szándékosan belehajt, és megzavarja, elpusztítja a kérészeket – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Borítókép: Tiszavirágok (Palingenia longicauda) esti násztánca a Tiszán

Forrás: MTI Fotó/Bugány János

Ezek is érdekelhetik