1700 áldozat lehet

2019.09.02. 21:21

Megkezdődött az éves delfinöldöklés Japánban

Megkezdődött a sokat vitatott éves delfinvadászat Japán nyugati részén, Taidzsiban. A több évtizedes múltra visszatekintő „vadászati” módszer lényege, hogy a halászok a delfineket és kisebb bálnákat egy öbölbe terelik, majd hálóval elzárják a menekülési útvonalat.

Idén helyi idő szerint vasárnap indultak útnak a hajók, amelyek a japán média beszámolója szerint zsákmány nélkül tértek vissza. A The Dolphin Project nevű természetvédő szervezet szerint azonban hétfőn már öt Risso-delfint elejtettek a halászok, akik az idei szezonban több mint 1700 állat leölésére, illetve elfogására kaptak engedélyt.

Az öböl című Oscar-díjas dokumentumfilmben is ábrázolt véres taidzsi vadászaton

az öbölbe terelt tengeri emlősöket a húsukért agyonverik.

A legszebb példányokat azonban a halászok kiválasztják és élve eladják különböző akváriumoknak, állatkerteknek. A módszer és a vadászat ellen régóta tiltakoznak az állatvédő csoportok. Az akváriumoknak és tengeri parkoknak eladott élő példányok jóval több pénzt hoznak, mint az állatok húsa, ugyanakkor az érintett parkokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy ne vásároljanak Taidzsiban befogott delfineket.

Az állatvédők szerint a gyakorlat különösen kegyetlen és a tengeri emlősök haláltusája akár 30 percig is eltarthat. A taidzsi halászok szerint azonban a közösség megélhetése függ a gyakorlattól. A delfin- és bálnahús iránti kereslet évek óta csökken, és mindkettőről kimutatták, hogy egészségre ártalmas mennyiségű higanyt tartalmaz – emlékeztet a BBC tudósítása.

Harminc év után, idén július 1-jén ismét kereskedelmi célú vadászatra indultak a japán bálnavadászok és az első példányokat már el is ejtették és eladták. Japán 1988-ban váltott az úgynevezett tudományos célú bálnavadászatra, decemberben azonban bejelentette, hogy kilép a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC), hogy folytathassa a kereskedelmi célú vadászatot.

A delfinvadászszezon várhatóan hat hónapig fog tartani.

A borítókép illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!