Komoly viták előzték meg

2020.04.20. 08:57

Beengedik a szöuli parlamentbe egy látássérült képviselő vakvezető kutyáját

Bemehet a dél-koreai parlamentbe és még az ülésterembe is egy frissen megválasztott képviselő vakvezető kutyája – döntött hétfőn a szöuli törvényhozás titkársága.

Forrás: Shutterstock

Kim Je Dzsi a Jövő Koreája Párt kisebb ellenzéki formáció színeiben nyert mandátumot az előző héten tartott parlamenti választáson, és rögtön vita indult el arról, hogy négylábú kísérője, Joy vele tarthat-e a parlament üléseire.

Eddig a szöuli parlamentből rendszerint kitiltották a vakvezető kutyákat az ülésteremből és a bizottsági ülésekről is, arra hivatkozva, hogy a házszabály szerint oda nem szabad ételt vagy potenciálisan kárt okozó dolgokat bevinni.

Nem Kim a dél-koreai parlament első vak tagja. 2004-ben a látásában szintén súlyosan korlátozott Dzsong Hva Von is mandátumot nyert a legnagyobb ellenzéki párt színeiben, de az ő kutyáját még megugatta a szöuli parlament, és nem engedték be az épületbe. Akkor az a döntés született, hogy asszisztenseinek kell segíteniük őt az épületen belül.

Kim Je Dzsi üdvözölte a parlament most ezzel ellentétes, pozitív döntését, és a törvényhozás kötelességének nevezte az akadálymentes környezet megteremtését.

A vakvezető kutya a vakok társa és szeme, nem pedig étel vagy kárt okozó dolog

hangsúlyozta a képviselő. A döntést egyébként az összes parlamenti párt támogatja.

Ezzel egy időben fogyatékossággal élő emberek egy civil szervezete petíciót nyújtott be a dél-koreai alapjogi biztos hivatalához, amelyben azt követelik, hogy a parlament garantálja a vakok és gyengénlátók számára, hogy vezetőkutyájuk mindenhova elkísérhesse őket.

A vakvezető kutya beengedése nem olyasmi, ami mérlegelést vagy engedélyt igényel. Ez a fogyatékossággal élők alapjoga kell, hogy legyen

szögezték le.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!