2021.07.11. 10:58
Nem okoz anyatejet érintő problémát az mRNS-vakcina
A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy az oltáson áteső anyáknak nem kell abbahagyniuk a szoptatást.
Young beautiful mother, breastfeeding her newborn baby boy at night, dim light. Mom breastfeeding infant
Forrás: Shutterstock
Fotó: Tomsickova Tatyana
Nem okoznak anyatejet érintő problémát a szoptató anyáknak adott mRNS-alapú koronavírus-ellenes vakcinák – állapították meg a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói a Jama Pediatrics című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.
A Stephanie Gaw vezette kutatócsoport arra a megállapításra jutott, hogy az oltáson áteső anyáknak nem kell abbahagyniuk a szoptatást.
A vizsgálatok során hét beoltott nőtől vett 17 tejminta egyikében sem volt kimutatható az oltóanyagból származó mRNS (hírvivő RNS).
A résztvevők közül öten kaptak a Biontech/Pfizer-, ketten pedig Moderna-oltást. A mintákat az oltás előtt, majd azt követően négy és 48 órával vették le.
Az eredmények fontos korai bizonyítékai annak, hogy az oltóanyagban lévő mRNS nem kerül át a csecsemőbe – írják a tudósok, hangsúlyozva ugyanakkor a résztvevők alacsony számát.
A hírvivő RNS (mRNS) molekulák segítségével ártalmatlan vírusfehérje-szakaszok termelődnek az emberi szervezetben, így a szervezet immunválaszt alakít ki a későbbi fertőzés megelőzésére vagy leküzdésére. Amikor az ember védőoltást kap, a sejtjei leolvassák a genetikai utasításokat, és a vírus külső felületén elhelyezkedő úgynevezett tüskefehérjék kisebb elemeit állítják elő. Az élő vírus ezeket használja arra, hogy bejusson a test sejtjeibe, szaporodjon és ezáltal okozzon betegséget. A védőoltás után az emberi szervezet immunrendszere idegen anyagként azonosítja ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és fehérvérsejteket termel ellene.
Szakértők szerint az oltás nyomán képződő antitestek az anyatejen keresztül az újszülöttbe kerülve úgynevezett fészekimmunitást alakítanak ki, és védelmet biztosítanak a gyereknek.
Borítókép: illusztráció
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg