a lehetőségek tárháza

2021.09.23. 07:55

Több mint kétezer program az idei Kutatók éjszakáján

Országszerte csaknem 50 városban 112 intézmény több mint 2100 programot – mások mellett szórakoztató előadásokat, kísérleteket, bemutatókat, laborbejárásokat – kínál pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján.

Fotós: Mónus Márton

Fotós: Mónus Márton

A Kutatók éjszakája idén először nem nyert EU-s támogatást, ennek hiányában egy alapítványt hoztak létre, amely – vállalati támogatással – egységesen szervezi és közös honlapon (https://kutatokejszakaja.hu) mutatja be a programokat.

Így a kisebb helyszínekre is könnyebben rátalálnak az érdeklődők, ezen a felületen ráadásul egyszerűen be is lehet jelentkezni a regisztrációköteles programokra

- mondta el a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kardon Béla, a Kutatók éjszakája főszervezője.

Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) elnöke kiemelte, hogy a Kutatók éjszakája segít megmutatni, miért jó kutatónak lenni Magyarországon, ez pedig a NaTE egyik legfontosabb célja is.

Az egyesület Bartók Béla úti helyszínén számos programmal várják az érdeklődőket, bemutatják például a nanovilágot, az érzékszervi kémiát, a mézek titokzatos világát vagy azt is,

hogyan lehet kiterjesztett valóságot alkotni és hogy miként lehet felismerni az álhíreket.

A NaTE online eseménnyel is készül, az interaktív workshopon kutatók mesélnek őszintén pályájuk szépségeiről és nehézségeiről, és válaszolnak a hallgatók kérdéseire is – közölte Balázsi Katalin.

Felde Imre, az Óbudai Egyetem ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettese elmondta, hogy oktatóik a Kutatók éjszakáján azokat a technológiákat mutatják be, amelyeket maguk is nagyon szeretnek.

Az Óbudai Egyetem hét budapesti és székesfehérvári helyszínen több mint 150 programmal készül, elsősorban a 6-26 éves korosztályt megcélozva.

Az intézmény Bécsi úti campusán például a Huawei 5G kamionja AR, VR és egyéb technológiákat mutat be, kipróbálható lesz egy sebészrobot, valamint itt tartják a drónok és drónpilóták bemutatóját is.

A józsefvárosi campuson többek között a villanygenerátorokkal lehet megismerkedni, a gazdasági karon Reklámfalodát hirdetnek, a villamosmérnöki karon megismerhető lesz egy közvetítőkocsi és bárki kipróbálhat egy okos vakbotot, az építéstudományi karon pedig a kincskeresés és a geotechnika kapcsolatáról, valamint az egyiptomi piramisok feltárásáról lehet előadásokat hallgatni – mondta el Felde Imre.

A magyarországi egyetemek mellett számos más oktatási intézmény, köztük általános és középiskolák, valamint kutatóintézetek, múzeumok, levéltárak és több cég is készül programokkal a Kutatók éjszakájára.

Borítókép: érdeklődők kémiai kísérletet néznek az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Lágymányosi Campusán a Kutatók éjszakája országos rendezvénysorozaton 2018. szeptember 28-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!