Környezetvédelem

2022.06.17. 21:00

Irány Tihany, megkezdődtek a Levendula Hetek! (fotók)

A turisták látványlepárláson vehetnek részt a látogatóközpontban, és egyebek mellett szakvezetett túrákon csodálhatják meg Bittera Gyula ültetvényét.

Megkezdődtek a Levendula Hetek programjai Tihanyban pénteken.

Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára az eseménysorozat megnyitóján a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak a levendulakultúra újjáélesztésében vállat szerepére utalva azt hangsúlyozta: a nemzeti parki igazgatóságok feladata már messze túlmutat a védett fajok és élőhelyek megőrzésén, olyan tevékenységeket is felvállalnak, mint a hagyományos gazdálkodási módok, vagy a régi népszokások ápolása.

Kiemelte, hogy a természetvédelem az államigazgatás olyan „speciális műfaja”, amelyben szükség van az önkormányzatok, polgármesterek, országgyűlési képviselők, egyházak összefogásra.

Levendulavirág Tihany közelében a Levendula Hetek 2022 ünnepélyes nyitórendezvényének napján, 2022. június 17-én.
Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A nemzeti parkok az ökoturizmus legnagyobb letéteményesei lettek Magyarországon: a mintegy 700 ökoturisztikai létesítmény felét működtetik, a bemutatóhelyeken évi 1,6 millió látogatót fogadnak, a vendégek harmada-negyede a Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutatóhelyeire érkezik – mondta.

Rácz András emlékeztetett rá, Tihanyba 1924-ben Bittera Gyula telepített levendulát az apátságtól bérelt 20 hektáros területen, amely idővel „100 hektárossá nőtte ki magát”, és sokkal jobb minőségű olajat adott, mint a francia ültetvények, így ezt a terméket a második világháború előtt a New York-i árutőzsdén is jegyezték.

A háború utáni évtizedekben mindez háttérbe szorult, elfelejtődött, de most, ha nyaranta szétnézünk Tihanyban, minden a levenduláról szól

– fogalmazott.

Kitért rá, hogy a természetvédőknek különleges helyszín Tihany: 1952-ben itt alakult meg Magyarország első tájvédelmi körzete, e térségben jött létre az ország első geoparkja Bakony-Balaton Geopark néven.

Érdeklődök levendulát szednek Tihany közelében a Levendula Hetek 2022 ünnepélyes nyitórendezvényének napján, 2022. június 17-én.
Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Tihany 2003 óta Európa-diplomás, a településen nyílt meg 2011-ben a Levendula Ház Látogatóközpont – tette hozzá.

Kontrát Károly (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy Bittera Gyula tihanyi levendulása a magyar megmaradás, megoldáskeresés egyik eredményes példája a Trianon utáni időszakban.

A politikus utalt rá, hogy a Levendula Heteket először 2005 júniusában, egynapos fesztiválként rendezték meg, a családok körében is rendkívül népszerű, idén július 3-ig tartó rendezvény – a tihanyi bekötőút melletti ültetvényen zajló  hagyományos Levendula Szedd magad! akció mellett – irodalmi estekkel, túrákkal, gasztronómiai élményekkel is várja az érdeklődőket.

Tósoki Imre, Tihany kormánypárti polgármestere közölte, hogy idén lesz az első olyan levendulaszüret és lepárlás Tihanyban, amelynek eredményeként oltalom alatt álló, eredetvédett levendulaolaj készülhet a Veszprém megyei településen, s ennek nagy jelentősége van a helyi termékfejlesztésben.

Levendulamező Tihany közelében a Levendula Hetek 2022 ünnepélyes nyitórendezvényének napján, 2022. június 17-én.
Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele azt mondta, hogy a bencés szerzetesek hisznek a tradícióban és az innovációban.

A tradíció számukra a kultúrtörténeti értékek, nemzeti kincsek, a természet ajándékainak, a szépségnek, a harmóniának, az egységnek a megőrzését jelenti, és e mellé mindig hozzátettek egy kis innovációt, a középkorban a mezőgazdaság megújításával, az 1900-as években a földek bérbeadásával – mutatott rá.

Mihályi Jeromos úgy vélte: a tradícióból fakadó innováció „mindig egy új gondolat, a régi népszerűvé tétele”, ez célt ad a bencéseknek, s kapcsolatot teremt a nemzeti park, az önkormányzat, az állam, az Agrárminisztérium között.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója arról szólt, hogy a Levendula Hetek találkozási pontot jelent: az érdeklődők találkozhatnak a nemzeti park munkatársaival, az ökoturizmusban dolgozókkal, a természetvédelmi őrökkel. A turisták látványlepárláson vehetnek részt a látogatóközpontban, és egyebek mellett szakvezetett túrákon csodálhatják meg Bittera Gyula ültetvényét – közölte.

Borítókép: Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára (k) beszédet mond, mellette Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója, Tósoki Imre polgármester és Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele (b-j) a Levendula Hetek 2022 ünnepélyes nyitórendezvényén Tihany közelében 2022. június 17-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában