Adománygyűjtés

2021.11.24. 07:04

Hatodik alkalommal szervezik meg a családszervezetek adventi jótékonysági adománygyűjtését

A gyűjtésben több mint 30 olyan családszervezet vesz részt, amely fontosnak tartja, hogy karácsony közeledtével minden magyar családra gondoljanak.

A befolyt összegből idén a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonát támogatják – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Novák Katalin a videóban azt mondta: a gyűjtésben több mint 30 olyan családszervezet is részt vesz, amely fontosnak tartja, hogy karácsony közeledtével nemcsak a saját szervezetükhöz tartozó családokra, hanem minden magyar családra gondoljanak.

A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) hat éve indította el – és azóta minden évben megszervezte – a jótékonysági eseményt, amelyen saját készítésű ajándékokat adnak el, és a befolyó összegből egy jó célt támogatnak – emlékeztetett a miniszter, aki hatodik éve az esemény fővédnöke.

Hozzátette: idén a jótékonysági adventi vásárt online rendezik meg.

Király Nóra, a Ficsak alapítója a videóban elmondta:

1,5 millió forintot szeretnének gyűjteni az anyaotthonnak, hogy jó körülmények között élhessenek azok a nők, akiknek kapcsolati erőszak miatt el kellett menekülniük otthonról.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Áder Júlia, a köztársasági elnök lánya közösen adventi koszorúkat készítenek, amelyeket a Ficsak Facebook-oldalán lehet megvenni – ismertette Király Nóra, hozzáfűzve: emellett a www.adjukossze.hu oldalon is fogadják az adományokat.

Borítókép: Gróh Ilona, a Ringató alapítója, Dér Heni énekesnő, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, valamint Király Nóra, a Ficsak alapítója a Családszervezetek VI. Adventi Jótékonysági Gyűjtésének beharangozó sajtótájékoztatóján (Fotó: Fiatal Családosok Klubja Facebook-oldal)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!