Egészségügy

2017.08.24. 10:27

Véradásra buzdítanak, mert nyáron csökken a donorok száma

Véradásra buzdít mindenkit az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), mert nyáron csökken a véradók száma – mondta az OVSZ főigazgatója csütörtökön az M1 csatorna műsorában.

Az OVSZ megújított honlapján szerepel, hogy mikor és hol lehet vért adni, és mindenki megkeresheti a lakóhelyéhez legközelebb eső helyszínt – közölte Dexler Donát. Szeptember másodikán, a Városmajorban rendezik meg hagyományos véradási ünnepségüket, ahová szintén várják a donorokat – tette hozzá.

Mint elmondta:

minden nagykorú, 50 kilogrammnál súlyosabb és 60 évnél, rendszeres véradó esetében 65 évnél fiatalabb ember adhat vért,

ám egyre nehezebb új donorokat találni. Éppen ezért ősztől a véradást népszerűsítő kampányt kezdenek a középiskolák végzős osztályaiban.

A leggyakoribb vércsoport az A pozitív, a legritkább pedig az AB negatív. Ugyanakkor a vércsoportok lakosságon belüli megoszlása egybeesik a vérigénnyel, így a ritka vércsoport csak igen rendkívüli esetben jelent problémát.

Arról is szólt: egy műtétnek soha nem feltétele a hozzátartozók véradása. A genetikai egyezés nem szükséges.

(Borítókép: MTI / Balogh Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!