Kezünk munkája

2018.06.09. 10:30

A székelykapuk és a derű mestere

Gál-Pál László műkedvelő színjátszó és humorista, az Orotvai komák egyike azt mondja: a székely embernek éppen elég, ha szereti a fát, a faragás kicsalogatható a kezeiből.

A Hargita megyei Szárhegyen különleges székelykapu készült, a portának ugyanis mesébe illő története van, melyet a Liget.ro portál foglal össze. Öt-hat évvel ezelőtt megszorult egy mesterember, egy műtéthez pénzre volt szüksége, így eladásra kínálta a vésőszettjét. Gál-Pál László segített a mesteren, noha egyelőre nem tudott mit kezdeni a fafaragáshoz használt eszközökkel. A férfi később újévi fogadalmat tett a gyermekeivel, miszerint mellőzik a tévénézést, mindenki lefoglalja magát esténként bár egy órán át valamilyen kézműves tevékenységgel, amiben kedve telik. A feleség varrt, előkerült az üvegfesték, Lászlónak pedig jutott a fafaragás.

„Édesapám asztalos volt, a famunka benne volt az én kezemben is, csak meg kellett kérjem egy barátomat, hogy valahogy hozzuk felszínre”

– mondta a portálnak a székelykapu-készítő, aki főállásban erdészként dolgozik.

László ennek eredményeképpen elkészítette első saját székelykapuját, melynek csodájára járnak a helybéliek. Mint mondja, szinte egy tél munkája és jó pár üveg bor van ebben a kapuban. „Otthon nem volt alkalmas felület a munkára, szerencsémre, így lett cimbora a munkához és a boriváshoz is.” Egy barátja műhelyében rakták ki az elemeket, és sok este árán kerültek sorban helyükre a motívumok. Felesége nem osztotta a lelkesedését, nem szívlelte majd minden esti távozását a férjének, de ez az érzés a kapuállításkor kipárolgott belőle: „Le sem tudta volna tagadni, hogy örvend, amikor végre felállítottuk a kaput. Úgy vettem észre odavan, vagy a kapuért, vagy értem.”

László és felesége az elkészült székelykapunál
Fotó: Lukács Géza / Liget.ro

A kapun nemcsak egy személygépkocsi, de még egy szénásszekér is szépen befér. „A fő motívum, az életfa csomafalvi minta, de próbáltam a saját elképzelésem és történetem szerint alakítani. Egy cseberben, két magból kezdődik az élet, ahogy a család is indult, aztán benne van háromféle virág, a három fiam, melyből a kapu tetején, a befejezéskor egy nagy csokor virág lesz” – meséli László.

Az orotvai komák

Így ismerik a humoros előadásokat kedvelők az immár Szárhegyen élő Gál-Pál Lászlót és az Orotván maradt Fazakas Lászlót. Egyikük erdész, másikuk falugondnok, együtt pedig humoristák. Az orotvai műkedvelő színjátszócsoportban kezdték pályafutásukat évtizedekkel ezelőtt, s azóta a nevettetés a kenyerük: rendszeresen közönség elé lépnek az összegyűjtött orotvai, szárhegyi elszólásokkal, humoros történetekkel, feledésbe merülő viccekkel. A kacagtató párossal a Liget készített interjút.

A kapu felirata a szárhegyi és orotvai címerek között lelt helyet: „Találhatsz a világon otthont bárhol, de édes szülőföldet sehol soha máshol.” Ennek is van magyarázata, az alkotó azt mondja, ő otthonra talált Szárhegyen, de ettől eltekintve Orotva, a szülőfaluja mindig a szíve csücske marad.

A kapu nyíló részei egy tulipán formáját adják, de úgy, hogy végük penderedik, akár a székely ember bajusza. Az asszony sem hiányzik, őt a deszkakivágásokban kell keresni. Egy férfi, egy nő, így következnek egymás után, és a sorrend sem mindegy: „Az emberrel kezdtem, mert ő engedte be az asszonyt, s aztán bár megbánta, úgyis minden az asszonnyal fejeződik be, az ember akkor már sehol nincs.”

Gyermekei jövőjéről szólva László azt mondja: „Olyan világot élünk, hogy nem biztos, a fiaim itthon maradnak. A menés benne van a pakliban, nem is készülök harcolni ellene, ők választják az életüket, és sajnos, a kilátástalanság is viszi. Ez a kapu viszont az, ami mindig eszükbe juthat, hogy vissza kell jönni, a kaput még ki kell nyitni.”

Gál-Pál úgy gondolja, hogy bár Szárhegyen lehet közel félszáz székely kapu, de nincs elég. „Fontos viszont továbbadni a tudást, mert nem csak hogy kipotyognak a mesterek, hanem elfelejtődik ez a munka. Annak örvendenék, ha fiaim érdeklődnének a faragás iránt, de tanítanám saját költségen s bérmentve mások gyermekét is: be szeretném mutatni a gyerekeknek, hogy ehhez nem kell vérprofinak lenni, nem hatalmas tudomány, hanem egy kicsi ambíció szükséges, és az, hogy szeresd a fát. Erre én vagyok a példa, mert véső a kezemben felnőtt koromig soha nem járt, mégis bennem volt a tudás... s persze a fához való ragaszkodás.”

László tanítana is, faragna is a jövőben szabadidejében. Megbízása bőven van, és azt mondja, amíg nem jelentkeznek Párizsból a felkéréssel, hogy faragjon ki egy új diadalívet, addig az itthoni kéréseknek tesz eleget... ha már a kezeiben benne van a tudás.

Borítókép: illusztráció, az I. Székely-Magyar Világtalálkozó tiszteletére felállított székelykapuk (2010).

Forrás: MTI / Rosta Tibor

Ezek is érdekelhetik