500 kilométer Kárpátaljáig

2018.06.08. 20:25

Célba értek az Egy vérből vagyunk! jótékonysági futás résztvevői

A futás során nemcsak véradást szerveztek, hanem adományokat is gyűjtöttek a ráti gyermekotthon lakóinak.

Megérkeztek Kárpátaljára péntek délután az Egy vérből vagyunk! elnevezésű, a figyelmet a véradás fontosságára felhívó, Budapestről június 4-én indult jótékonysági futás résztvevői, akiket Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Marina Porosenko, az ukrán elnök neje fogadott az Ungvárhoz közeli Rát község Szent Mihály Gyermekotthonában, ahol felavatták az újonnan épült rehabilitációs központot.

Az 500 kilométeres távot megtett futókat vezető Gui Angéla, az esemény főszervezője a gyermekotthonba történt megérkezés után hangsúlyozta: „mi, az anyaországban élők felelősséget viselünk a határon túli magyarokért, segítenünk kell őket abban, hogy megmaradjanak a szülőföldjükön, és megőrizzék a nemzeti önazonosságukat és az anyanyelvüket”. Emellett különös felelősséggel tartozunk azokért a gyermekekért, akik a határon túl gyermekotthonokban nevelkednek – emelte ki. Elmondta, a futás során nemcsak véradást szerveztek, hanem adományokat is gyűjtöttek a ráti gyermekotthon lakóinak.

A rendezvényen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Hennagyij Moszkallal, Kárpátalja kormányzójával közösen leleplezte a rehabilitációs központ épületén elhelyezett emléktáblát.

Békében élni egymás mellett

A központ megtekintése után tartott közös sajtótájékoztatón Herczegh Anita elmondta: az új rehabilitációs központ és a Szent Mihály katolikus gyermekotthon, ahol 35 gyermeket nevelnek családi környezetben, lehetne az összetartozás jelképe is, ami számára rendkívül fontos, mert családja egy része Ung megyéből származik, és Kárpátalján élnek rokonai. Ebben a térségben békében élnek egymás mellett ukránok, szlovákok, magyarok.

Herczegh Anita köszönetet mondott a 2006-ban létesült ráti gyermekotthon és az új rehabilitációs központ létrehozóinak, működtetőinek, Majnek Antal munkácsi római katolikus püspöknek, az otthont vezető Bíró házaspárnak, adományaikért a magyar, holland, német, szlovák civil szervezeteknek, vállalatoknak és a magánadományozóknak.

Fontos segítség a gyerekeknek

Marina Porosenko elismerését fejezte ki a gyermekotthon működtetőinek, hogy családi légkört és kiváló feltételeket biztosítanak az árva és hátrányos helyzetű gyermekek neveléséhez. Ugyancsak megköszönte a jótékonysági futás résztvevőinek a teljesítményüket és a gyűjtést a gyermekotthon lakói számára, valamint a budapesti gyermekkórházak orvosainak, hogy gyógyítják az otthon lakóit. Találónak nevezte a jótékonysági futás Egy vérből vagyunk! szlogenjét, emlékeztetve, hogy az ukrán és magyar népet sok évszázados kapcsolatok kötik össze. Köszönetet mondott a magyar népnek a „támogatásért és megértésért”, hangsúlyozva, hogy „a határok ellenére egy európai család tagjai vagyunk”.

Az ukrán elnök felesége egy speciális emelőszerkezetet adományozott a rehabilitációs központnak, amelynek segítségével a mozgáskorlátozott gyermekek lépcsőn tudnak közlekedni.

Borítókép: Herczegh Anita és Marina Porosenko kezet fognak az eseményen

MTI Fotó: Nemes János

Ezek is érdekelhetik