barátkozni kell

2018.07.06. 13:54

A Z generáció magányosabb, mint a nagyszüleik

A felmérés egyik meglepő eredménye, hogy ugyanolyan magányosak azok, akik sokat használják a közösségi médiát, mint azok, akik alig.

Egy új kutatásban 20 ezer amerikait vizsgáltak meg, a felmérésben arra jutottak, hogy a Z-generáció (a 18 és 22 év közöttiek) a legmagányosabbak, pontszámuk 48 lett, míg például a 72 éven felüliek körében csak 39 lett. Ami még elkeserítőbb a hírben -írja a faktor.hu -, hogy az is kiderült, a magánynak ugyanakkora a hatása a halálozásra, mint 15 szál cigarettának naponta. A magányosság ugyanis stresszt okoz, az pedig krónikus gyulladást eredményezhet.

A kutatást egy egészségbiztosító, a Cigna végezte el, a „magányossági ráta” részleteit pedig a Kaliforniai Egyetem munkatársai dolgozták ki. A kérdőív alapján az is kiderült, hogy a közösségi oldalak használata nem módosít a fiatalok érzésein, ugyanolyan mértékben magányosak azok, akik sűrűn használják, mint akik alig.

Ezek is érdekelhetik