Ajánló

2022.11.10. 14:19

Ne csak együnk, mozogjunk is Márton napján

Márton nap a nagy lakomákról szól, de a turisztikai szakemberek és az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy a mozgás sem elhanyagolandó ebben az időszakban.

Sonline

Fotó: Németh András

A Balatoni Turizmusszövetség közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy Márton napon ne csak a finom falatok elpusztításával foglalkozzunk, de áldozzunk időt testünk trenírozására is. 

Szinte nincs olyan balatoni település, amely ne tartana Márton napi eseményt ezen a hétvégén, jó néhányat találhatsz ebben a cikkünkben. A városi eseményekre több tízezer turistát várnak a szervezők – mondta Fekte Tamás a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

Szeptembertől november végéig több mint száz nagy fesztivált szerveznek a Balaton partján, ezek jelentős része a Márton napi mulatságok köré csoportosul. Ez a sok színvonalas rendezvény azt bizonyítja, hogy ősszel is van miért eljönni a Balatonra, áll a Balatoni Turizmusszövetség közleményében. Hozzáteszik: ezek a rendezvények megcáfolják azokat a sztereotípiákat, amelyek azt állítják, hogy augusztus végével „bezárt” a Balaton. A fesztiválok mellett, a Balaton híres éttermei is újborkóstolókkal, libás finomságokkal várják a turistákat. A kulináris élvezetek iránt érdeklődőket arra próbálják most a Nyitott Balaton akció keretében rávenni, hogy ne csak egyenek, de figyeljenek oda egészségükre is. Ha lehet, közelítsék meg a balatoni éttermeket kerékpárral.

A kerékpáros akció népszerűsítéséhez gasztroenterológus és olyan sportolók segítségét kérték, akik szeretik a kerékpározást és a Balatont. Ugyanakkor életmódjukkal jó példát mutathatnak a fiatalabb generációk számára is. Az akcióban el mondja majd  a Balatonról és a sportokról véleményét Valter Attila magyar országúti-kerékpárversenyző, a  Tour de Hongrie győztese és Janota Zoltán, aki tizennyolc alkalommal sikerrel teljesítette az Ironman-versenyeket. Ezzel párhuzamosan szerepet kapott az akció népszerűsítésében Király Zsolt, többszörös Kékszalag-győztes, az ikonikus Raffica versenyhajó kormányosa is, aki azokra  az őszi természeti szépségekre hívja fel a figyelmet, amelyek nem csak kerékpárról, de hajókról is  látványosak lehetnek ebben az időszakban.

Nagy Ákos György,  sebész, gasztroenterológus a siófoki kórház főorvosa úgy véli, hogy a Balaton csodálatos természeti látványának egyébként is komoly nyugtató hatása van az emberekre, amely hatást jelentősen fel tudja erősíteni a sport. A Nyitott Balaton akció orvos-szakértője azt javasolja,  ne csak a kulináris élvezetek miatt utazzunk a Balatonra. Aki teheti,  fusson, ússzon kerékpározzon a Balaton környékén, ahányszor csak lehet. 

Mindezekhez Nagy Ákos György hozzátette: ne feledkezzünk meg arról sem, hogy szinte egész évben vitorlázni is lehet a Balatonon, amely kiváló kiegészítője lehet minden más sportnak. Több kutatás is azt bizonyítja, hogy azok, akik kedvelik a hajós sportokat, azok az átlagnál jóval boldogabbak. Sőt, egyes amerikai felmérések azt is állítják, hogy a hajótulajdonosok egészségesebbek, nagyobb az önértékelésük és aktívabb életet élnek mint azok, akik még sosem gondoltak arra, hogy mondjuk vitorlázzanak. Kortól, nemtől függetlenül bárkinek ajánlott ez a sport, hiszen meglehetősen intenzív kikapcsolódás, sokat nyújt a léleknek, de a testet is edzésben tartja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!