2004.11.18. 16:32
A hivatásos tűzoltók bérelmaradástól tartanak 2005-ben
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete nem szeretné, ha jövőre bérelmaradást tapasztalnának a tűzoltók, ezért tárgyalni kíván az Országgyűlés illetékes szakbizottságaival - közölte Kertész László, a szakszervezet elnök-ügyvivője csütörtökön.
Szakszervezetünk megbeszélést kezdeményezett a rendészeti, illetve az önkormányzati bizottságnál, azonban erre még nem kaptunk visszajelzést - mondta Kertész László.
Hozzátette, a tűzoltók munkaidejének rendezése ügyében levelet írtak a parlamenti pártok frakcióinak és az esélyegyenlőségi miniszternek is, de választ sehonnét sem kaptak.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy jövő hét szerdán ülésezik a szakszervezet országos választmánya, ahol döntenek arról, hogy milyen lépéseket tesznek az ügyben. Mint mondták, elképzelhetőnek tartják a demonstrációt is.
Kertész László ismertetése szerint a jövő évi költségvetésben a hatszázalékos illetményemelés valójában csak négyszázalékos köztisztviselői illetményalap-emelést jelent. A többi két százalékot pedig teljesítményértékelés alapján fizetnék ki.
Ezzel összefüggésben közölte, nem tartják elfogadhatónak azt, hogy két, ugyanazon tűzoltóautón szolgáló kollégájuk fizetése között akár 60 százalékos különbség legyen.
Arról is szólt, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok 2005-ben 3,25 százalékkal több pénzt kapnak személyi juttatásokra, amely azonban nem elégséges a tervezett bérfejlesztésre.
Mint mondta, attól tartanak, hogy e helyzet megoldása miatt mégis lesznek létszámleépítések a tűzoltóságnál, pedig a Belügyminisztérium vezetése többször közölte már, hogy ilyet nem terveznek.
Kertész László hangsúlyozta, hogy a 2001-ben jogtalanul elvett veszélyességi pótlék visszaállítása nem tekinthető bérfejlesztésnek.
A sajtótájékoztatón részt vevő szakszervezeti vezetők hangsúlyozták, hogy a magyar tűzoltók munkaideje egész Európában a leghosszabb és a legrosszabbul fizetett.
Az elnök arról is szólt, hogy a Pénzügyminisztérium végül nem járult hozzá, hogy a költségvetésben szerepeljen az az 1,2 milliárd forint, amely a vonuló állomány évi hatnapi bérét fedezné.
Ismertetése szerint erre azért lett volna szükség, mert jelenleg évente 2808 munkaórát dolgoznak a tűzoltók 117 szolgálati napon. Ez rendkívül magas munkaóraszámnak számít Európában, ezért arról kezdtek tárgyalni, hogy a 117 szolgálati napot 111-re csökkentsék. Azonban mivel az ehhez szükséges létszámot nem tudja biztosítani a kormány, így abban állapodtak meg, hogy a hatnapi különbséget túlóraként kompenzálják.
Közölte, hogy ez a Belügyminisztérium költségvetésében tervezve volt, azonban a Pénzügyminisztériumtól csütörtökön érkezett levélben az áll, hogy a költségvetés teherviselő képessége nem ad lehetőséget arra, hogy többletforrást biztosítson a túlóradíjhoz.
Az elnök arról is szólt, hogy jelenleg csak a biztosítók bevételének egy százalékát, illetve a tűzvédelmi bírságból befolyó összegeket fordítják gépjárműfecskendő vásárlásra. Ez azonban nem elégséges ahhoz, hogy az 1990-es évek végén korszerűsített járműparkot megfelelő szinten tartsák, mert folyamatosan nő ezeknek a gépjárművek az életkora.
-->