2004.11.16. 13:43
Költözik vagy bővül a Néprajzi Múzeum?
A Néprajzi Múzeum elhelyezésére megoldást jelentene, ha a Kossuth téri épületet teljes egészében hasznosíthatnák, de az is, ha új épületben kapna helyet az intézmény - közölte a múzeum főigazgatója kedden Budapesten.
Az épület egyharmadában jelenleg a Politikatörténeti Intézet működik, amelynek áthelyezésével elegendő tér állna a múzeum rendelkezésére - fejtette ki Fejős Zoltán az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának kihelyezett ülésén, a Néprajzi Múzeumban.
Mint mondta, gondot jelent az is, hogy az épületet mintegy száz éve nem újították fel, csupán kívülről tatarozták. A főigazgató Balogh Miklós (MSZP) kérdésére elmondta: számításaik szerint olcsóbb megoldást jelentene, ha az épület a jelenlegi helyén, kibővített területen működne tovább a szükséges átalakítások után, mintha új helyre költözne.
Szólt arról is: az 1872-ben a Nemzeti Múzeum osztályaként megalapított, jelenlegi helyén, a volt igazságügyi palotában, a Kúriában 1974-75 óta működő intézményben a magyar néprajzi emlékeken kívül európai és Európán kívüli gyűjtemény is található. Emellett a múzeumnak vannak archivális anyagai is, mint például Bartók és Kodály fonográftekercsei, s kutatómunkájával őrzi a szellemi örökség javait.
Hangsúlyozta: a modern múzeumi követelmények és a régi finanszírozási rendszer között átmenetet kell találni. Ehhez kapcsolódóan a múzeum tervei között átfogó program szerepel a gyűjtemény állagmegóvására, a műtárgyak elhelyezésére és a múzeumi anyag digitalizálására.
Halász János (Fidesz) kérdésére elmondta: a múzeum látogatóinak száma tavaly 150 ezer volt.
Ács Tamás, a kulturális minisztérium helyettes államtitkára egy kérdésre kifejtette: a tervek között szerepel a volt óbudai gázgyár területén egy múzeumi negyed létrehozása, ahová - becslése szerint - a Néprajzi Múzeumot mintegy 15 milliárd forintból lehetne átköltöztetni.
A Néprajzi Múzeum elköltöztetéséről korábban már többször volt szó. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke tavaly január közepén hivatalosan, levélben kérte a kancelláriaminisztertől a Kúria Kossuth téri épületének visszaadását az igazságszolgáltatásnak. A kormányszóvivő akkor úgy nyilatkozott: a Kúria épületének sorsát nem lehet önállóan kezelni, hanem csak a kormányhivatalok elhelyezésével együtt.
-->