2004.11.17. 13:25
Nagydíjat nyert az Angelica leánykar az athéni kórusolimpián
Nagydíjat nyert a Városmajori Gimnázium zenei tagozatának jelenlegi és volt növendékeiből álló Angelica leánykar az athéni nemzetközi kórusolimpián - közölte Szebedy Tas, a budapesti tanintézmény igazgatója és Gráf Zsuzsanna karnagy szerdán.
Az együttes a "Grand Prix" serleg mellett az egynemű karok és a folklór kategóriában aranyérmet kapott.
Tájékoztatása szerint a görög fővárosban tizedik alkalommal megrendezett, a napokban véget ért zenei olimpiászra mintegy félszáz, a nemzetközi zenei életben jegyzett kórust - köztük brazil, észt, lengyel, finn, szlovén, ukrán együtteseket - hívtak meg a szervezők.
Az elismerések odaítéléséről nyolctagú nemzetközi zsűri döntött. A bizottság munkájában egy-egy indiai, amerikai, lengyel, angol, francia, görög, valamint két bolgár szakember vett részt.
Gráf Zsuzsanna, az Angelica leánykar karnagya elmondta, hogy az egynemű karok kategóriájában aranyérmet és első díjat is kaptak; az utóbbit az aranyérmesek legjobbjának ítélik oda. A folklór kategóriában a zsűri hat, egyenértékű elismerést osztott ki, ezek egyikét is elnyerte az együttes Kodály- és Bárdos- művek előadásával - tette hozzá.
A nagydíjversenyt a múlt vasárnapi záró ceremónián rendezték meg: az eseményen öt kategória (gyermekkar, ifjúsági kar, kamarakórus, egynemű kar, vegyes kar) győztesei vetélkedtek.
Az ötven taggal fellépett Angelica leánykar a nagydíjjal - csaknem egyméteres serleg mellett - ötezer euró pénzjutalmat kapott.
Gráf Zsuzsanna úgy értékelte: a folklór kategória aranyérme a magyar népzene nemzetközi elismerését is mutatja. Az egyszerű magyar népdalfeldolgozások tetszettek a legjobban, pedig az erőteljesebb, látványosabb zenei világ divatja érződik - tette hozzá.
Közlése szerint a tizenhat éve alapított, jelenleg 65 tagú Angelica leánykar eddig hat nemzetközi versenyen kapott első díjat és az együttesnek mostanáig ugyanennyi CD-je jelent meg.
-->