2004.11.13. 12:13
Pokorni szerint bizonytalan és nevelésellenes a kormány jövő évi oktatáspolitikája
Bizonytalanság és nevelésellenesség jellemzi a Gyurcsány-kormány jövő évi oktatáspolitikáját - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikai konferenciáján szombaton Budapesten.
A korábbi oktatási miniszter szerint a "legnagyobb kockázat" a kistelepülésekre, a kisiskolákra vár. Arra még nem volt példa, amit a kormány január 1-jétől tervez, azaz a kistelepülési óvodák, iskolák támogatásának ilyen mértékű radikális csökkentésére.
Pokorni Zoltán utalt arra, hogy azok az intézmények, amelyekben a gyermeklétszám nem éri el az átlaglétszám 50 százalékát, kevesebb normatívát kapnának. Az intézkedés januártól mintegy száz óvodát, iskolát, szeptembertől 1.708 intézményt érint, amelyekbe több százezer gyermek jár. "Őket bünteti a Gyurcsány-kormány" - mondta.
A Fidesz szakpolitikusa szerint kiszámíthatatlanságot és bizonytalanságot hoz a jövő évi büdzsé az egyházi iskoláknak, a művészeti oktatást igénybe vevő diákoknak és szüleiknek, valamint a kollégiumok számára.
A pedagógusbérek kapcsán kitért arra, hogy a 8 százalékos emelés fedezetét most sem tartalmazzák a normatívák.
Pokorni Zoltán közölte: a felsőoktatásban a kormány jövőre egyetlen fillért sem tervez beruházásokra. Kizárólag magántőke bevonásával valósulnának meg az építkezések, 20 évre előre felélve az intézmények minden fejlesztési forrását.
Az ilyen konstrukcióban megvalósuló beruházások 3 milliárd forinttal drágábbak évente, ami 20 esztendőre kivetítve 60 milliárd forint kidobását jelenti az ablakon - jegyezte meg.
A korábbi oktatási miniszter fontosnak tartotta, hogy 2006 szeptemberétől ne szűnjenek meg a hagyományos főiskolai-egyetemi szakok, hanem a bolognai folyamatnak megfelelő képzési szerkezettel párhuzamosan futhassanak adott esetben.
-->