Friss hírek

2005.09.08. 13:25

A rendőrség megakadályozta az útblokádot

BAMA

A rendőrség tegnap sem engedte meg több mint harminc kovilji (Szerbia) mezőgazdasági termelőnek, akik elégedetlenek a búza felvásárlási árával, hogy lezárják az újvidék-belgrádi autóutat. Az elégedetlen termelők két nappal ezelőtt traktorokkal és más mezőgépekkel akarták leállítani a forgalmat az autóúton Koviljnál, a rendőrség azonban megakadályozta őket ebben a szándékukban. Djordje Janjin, az egyik termelő kijelentette, a parasztok ezután az út mentén parkolták le járműveiket és nem állnak el követeléseiktől. Szavai szerint a vajdasági termelők követelik, hogy a búza felvásárlási ára 12 dinár legyen kilogrammonként, azaz az árarány 4 kg búza, 2 kg liszt, 1 kg kenyér legyen. Hozzátette, követelik azt is, hogy minden búzát, amit átvesznek a termelőktől, soroljanak az első kategóriába, továbbá, hogy az átvett búzát legfeljebb tíz napon belül fizessék ki nekik. A megbeszélésen, amelyet az Újvidék melletti Csenejen tartottak augusztus 25-én, a termelők követelték, hogy mindannyiuk számára engedélyezzék a búza szabad kivitelét, korlátozások nélkül, továbbá, hogy a köztársasági kormány monopóliumellenes bizottsága kísérje figyelemmel mindazt, ami a búza felvásárlása körül történik, és védje meg a parasztokat a monopolistáktól, jelenti a Beta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!