napelem

2017.09.21. 06:46

Jó iramban bővül a napenergia-hasznosítás

A jövő év végéig hozzávetőleg 2500 új háztartási méretű kiserőmű létesülhet az országban.

Ez annak köszönhető, hogy most szerelik fel azokat a napelemes rendszereket, amelyek telepítésére a tavaszi kérelmezési hullám során szereztek engedélyt – nyilatkozott a csütörtöki Magyar Nemzetnek Kiss Ernő, a Magyar Napelem, Napkollektor szövetség elnöke.

Hozzáfűzte: ez azt jelenti, hogy a következő két év során dinamikusan növekszik majd a napenergia-hasznosító kapacitás, amely tavaly év végén mintegy 165,5 megawattot tett ki.

Elmondása szerint az első negyedévben lezajlott kérelmezési hullámot az indította el, hogy a kormány új díjtételt vezetett be, amely azonban csak a március vége után kiadott engedélyek alapján megépülő egységekre vonatkozik.

Kiss Ernő hangoztatta: ha a kormány támogatni kívánná a napenergia-szektort, akkor adókedvezményeket kellene biztosítania a napelemek telepítőinek.

Jelezte azt is, hogy egy átlagos méretű szolárrendszer árából akár 10 százalékot is megtakaríthat a megrendelő, ha külföldi társaságtól veszi meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!