Méltó megemlékezés

2017.07.18. 17:40

14 év után előkerült Somló Tamás sosem hallott dala

Egy évvel ezelőtt hunyt el, alig 68 évesen, a zenészlegenda Somló Tamás. Pályatársai elismeréssel, könnyek között, beszéltek és beszélnek róla a mai napig. Most egy archív felvételekből készült videóval és egy, eddig kiadatlan dallal is emlékezhetünk rá.

A Valami történik velünk című dal, amelyet Bornai Tibor 2002-ben írt, eredetileg filmzene lett volna. Egyben ez a két zenész együttműködésének utoljára napvilágra került lenyomata, amelyet az Ultramarin Stúdióban vettek fel, tizennégy évvel Somló Tamás halála előtt. A legtöbb hangszeren Bornai Tibor játszik, a dobok mögött Szurok Ádám, a harsonán Bornai Szilveszter, gitáron pedig Sipeki Zoltán hallható. A dal az ECDC terjesztésében jutott el kizárólag a digitális zeneáruházakba, fizikai formátumban nem kapható.

Bornai Tibor mindig boldog, ha Somló Tamás énekét hallja.

-Tomi hangját mindig jó újra hallani, és ezt a dalt még alig ismerik az emberek. Biztosan ő is örül ott fent, hogy most végre mások is hallhatják – magyarázta Bornai. – Volt egy filmzene-felkérésem. Sokat dolgoztam vele, végül a rendező mégis azt mondta, nem tetszik neki, amit csináltam és a dologból nem lett semmi. Addigra viszont már felvettük. Ő ilyen volt. Szerződés nélkül, pénz nélkül, csak mert megkértem Tomit, jött és énekelt. Tudta, ha rajtam múlik, minden rendben lesz. Nem rajtam múlt, hogy a dal nem került a közönség elé. Bekerült sok más dalom közé az archívumba; ezek között bogarászva találtam meg ezt. Valami történik velünk.... Hát igen. Valami, ami előbb-utóbb valamennyiünkkel megtörténik. Bár a szövegét még akkor írtam, amikor minden rendben volt, most olyan, mintha tegnap írtam volna. Soha nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó, közönség elé kerülő közös munkánk Somló Tamással – mondta Bornai szomorúan.

( Borítókép: MTI Fotó | Mohai Balázs )

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!