2018.02.01. 17:09
Csuja Imre félt, hogy elviszik tőle a lányát
A Vígszínház színművésze, Telekes Péter komoly elhatározásra jutott, amelyet az apósa, Csuja Imre teljes mértékig megért. A fejlődése érdekében Péter a szezon végén otthagyja szeretett teátrumát, és a továbbiakban szabadúszóként folytatja a hivatását.
Szereti a kihívásokat, nyitott az új dolgokra magyarázta Telekes Péter, aki örömmel vállalna filmes szerepeket – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.
Az apósa szerint nem ördögtől való az elhatározás.
Bizonyos döntéseket meg kell hoznia egy középkorú színésznek. Ehhez nyilván kellett egy olyan eltökéltség, bátorság és szerepéhség, ami miatt tovább kell lépnie
- indokolta Csuja Imre, akinek a lánya tíz évvel ezelőtt jelentette be otthon, hogy szerelmesek egymásba az ifjú kollégával.
Imre félt, hogy „elviszik” tőle a lányát
Az apa lepődött meg a legjobban, hogy Péter végül feleségül is vette Fannit. Váratlanul érte a hír, ösztönből féltékeny volt a fiatalemberre, hogy „elviszi” a lányát.
Ez mindenkit váratlanul ér. Az elején azt mondtam, hogy ez a férfi a közelembe sem férhet
- mesélte Csuja Imre.
A Jászai Mari-díjas, érdemes művész szavaihoz nevetve csatlakozott a veje is. Nem csoda, hiszen ők ketten folyton ugratják egymást.
El sem vittem otthonról Fannit, a házasságunk elején együtt laktunk Imrééknél. Oda született az első gyermekünk, Marci is
- folytatta a történetet Telekes Péter, akinek azóta három gyermekről kell gondoskodnia. Ennek fényében még bátrabb döntésnek tűnik az, hogy lemondott a biztos megélhetésről.
Attól nem tartok, hogy nem fogom tudni eltartani a családomat, és remélem, a Vígszínháztól sem távozom véglegesen
- egészítette ki mondandóját Péter.
Az unokák a legfontosabbak
Mindketten lágyszívű apák, odaadással figyelik a gyerekek reakcióit. A nagypapa óvatosan viselkedik az unokáival, hiszen jellegzetes, mély hangja akár ijesztő is lehet a számukra.
Ha például vészhelyzetben rákiáltok, hogy „Nem szabad!”, azonnal megriad, és elsírja magát. Azt hiszi, hogy haragszom rá, pedig csak féltem!
– mesélte Csuja Imre, aki mostanában teljesen a legkisebb csemetékre fókuszál.
Az idegrendszerem annyira kifinomult, hogy azonnal tudom, mikor kell megölelni őket, megsimogatni az arcukat
- tette hozzá a színész.
Borítókép: Telekes Péter és Csuja Imre
Forrás: Vasárnap Reggel / Fotó: Hot!