egyre több a vendég

2017.08.22. 09:36

Rekordot döntöttek a budapesti fürdők

Kiemelkedően teljesítenek a budapesti fürdők az idei szezonban a tavalyi évhez képest, a rendkívüli augusztusi hőségben rekordokat döntött a fővárosi fürdők forgalma – mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója.

Hozzátette, a Palatinus strandnak az elmúlt 10 évben nem volt ilyen magas látogatószáma, mint augusztus 5-én, amikor több mint 8 ezren voltak.

Kiemelte, hogy Budapest turizmusa élénkítően hat a fürdők forgalmára, azonban az eredmény nemcsak a turistáknak, hanem a belföldi vendégeknek is köszönhető.

A látogatószám-emelkedés oka az is lehet, hogy a strandok és fürdők jegyárait szándékosan alacsonyan tartják annak érdekében, hogy a veszélyes bányatavak helyett többen válasszák a megfizethető és biztonságos fürdőket – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik