Autózás 2.0

2018.02.22. 23:38

Szijjártó Péter szerint versenyképes a magyar autóipar

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ezt igazolja, hogy termelésének 91,8 százalékát külföldön értékesíti. 

Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten az Autózás 2.0 című konferencián hangsúlyozta: az autóipar termelési értéke 2017-ben 8038 milliárd forintot tett ki, ami történelmi rekord, és a teljes magyar feldolgozóipari kibocsátás 28,7 százalékát adta.

Az autóipar jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy az első 11 hónap adatai alapján a magyar export értéke már meghaladta a 2016-os értéket, és elérheti a 100 milliárd eurót is, amire még nem volt példa Magyarországon – mondta a miniszter.

A magyar járműiparban tavaly mintegy 175 ezren dolgoztak, ez is rekord – jegyezte meg a miniszter.

A hét eddig eltelt mind a négy napján jelentettek be új autóipari beruházást. Hétfőn az Audi, kedden a Rehau Kft., szerdán a Continental, csütörtökön a Qualitative Production jelentett be új beruházást, ezek több száz új munkahelyet is jelentenek a magyar emberek számára – tette hozzá a tárcavezető.

Felidézte: 2010-től a kormányzat újraiparosítási folyamatot hajtott végre, amelynek legfontosabb pillére az autóipar volt. Mostantól kezdve azonban új gondolkodásra van szükség, már nem az új munkahelyek számának növelése a legfontosabb cél, hanem a hozzáadott érték és a technológiai színvonal növelése – mondta.

Kifejtette, ezért változtatott a kormány a beruházásösztönzés módszerén, a jövőben támogatást kaphatnak azok a vállalkozások is, amelyek a munkahelyek megtartása mellett technológiai fejlesztést hajtanak végre a versenyképesség fenntartása vagy növelése érdekében. Ez évtől alkalmazzák a technológia-intenzív, egyedi kormánydöntésen alapuló támogatási struktúrát – mondta.

Az új ipari forradalom új típusú versenyt hoz létre a gazdaságban, új tényezői lesznek a versenyképességnek is – mondta Szijjártó Péter. Ezt a folyamatot az autóipar vezeti, ugyanis a leginnovatívabb, a legtöbb újdonságot és modern technológiát alkalmazó iparág – tette hozzá.

Közölte, a múlt évben Magyarországra érkezett beruházások száma szintén rekordot döntött. A beruházásösztönző rendszeren keresztül 2016-ban 71, 2017-ben 96 beruházás jött Magyarországra, ebből 36 az autóiparba – mondta Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy az elektromobilitás és az önvezető autók fejlesztése területén további előrelépést szeretnének.

Ezt is ösztönözheti, hogy 2020-ra GDP-arányosan a kutatás-fejlesztési kiadásokat a jelenlegi 1,4 százalékról 1,8 százalékra, míg 2030-ra 3 százalékra tervezik növelni – hangsúlyozta.

Hozzátette, a Jedlik Ányos-terv keretében 2020-ra a célkitűzés az, hogy mintegy 30 ezer elektromos meghajtású autó közlekedjen a magyar utakon, 2030-ra pedig az állami intézmények járműparkjának 30 százaléka is alternatív energiával működőnek, illetve elektromos hajtásúnak kell lennie.

Borítóképünkön Szijjártó Péter beszédet mond a Figyelő által szervezett Autózás 2.0 – Forradalom küszöbén című konferencián.

MTI Fotó: KKM / Kovács Márton

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!