Van némi különbség

2018.12.29. 12:29

Harmincszor több marad a családoknál jövőre

A Pénzügyminisztérium számításai szerint jövőre 335 milliárd forint maradhat a családi adó- és járulékkedvezmény miatt a gyermeket nevelő szülőknél.

Tállai András parlamenti államtitkár, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta: a várakozások szerint jövőre több mint egymillió szülőnél marad kisebb vagy nagyobb összeg a családban nevelt kisgyermekek számától függően.

A lap szombati számában kifejtette: az állam adókedvezmény formájában havi 10 ezer forinttal járul hozzá az egygyermekesek kiadásaihoz 2019-ben, a két gyermeket nevelők pedig gyermekenként 20 ezerrel, tehát havi 40 ezer forinttal számolhatnak.

A nagycsaládosokat gyermekenként 33 ezer forintnyi mérséklés illeti meg havonta.

Jövőre is csökkenthető a havi tétellel a személyi jövedelemadó mellett az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulék – részletezte.

Tállai András emlékeztetett arra, hogy

2010-ben a szocialista-liberális kormány utolsó évében mindössze nagyjából 12 milliárd forintot fordított az állam arra, hogy gyermekek után járó kedvezménnyel csökkentse a családok adóterheit.

A különbség tehát majdnem harmincszoros – mutatott rá. Megjegyezte: manapság azok beszélnek terjedő szegénységről, akik amikor hatalmon voltak, a mai összegnek a töredékét sem garantálták a családoknak.

Felidézte, hogy a Fidesz-KDNP kabinet a kormányváltás után az első intézkedések között vezette be a családokat támogató adórendszert és a gyermekkedvezményt. Ezzel már 2011-ben 180 milliárdot hagytak a kedvezmények a szülőknél, 2014-ben pedig – amikortól a szülők a járulékaikat is csökkenthették – már 230 milliárd körüli összeget fordított az állam a gyermekek után járó kedvezményekre. Az összeg fokozatosan nőtt, 2018-ban az előzetes számítások szerint már túllépheti a 310 milliárd forintot.

Kilenc év alatt így közel 2250 milliárd forint maradhat adókedvezmény formájában a családoknál

- emelte ki Tállai András.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!