Járvány

2020.06.15. 18:55

Orbán Viktor: kormányzati segítség kell a gazdaság újraindításához (videó)

Az ismét teljes kapacitással dolgozó győri Audi-gyárba látogatott a magyar miniszterelnök.

Fotós: Koszticsák Szilárd

Fotós: Koszticsák Szilárd

A koronavírus-járvány gazdasági hatása még az olyan, világszínvonalon kiemelkedő gyárakat is rendkívül érzékenyen érinti, mint az Audi, és az is nyilvánvaló, hogy a gazdaság újraindításához – még a saját lábán megálló Audi-gyár újraindításához is – kell kormányzati segítség. Ennek hiányában ugyanis a gazdaság nem indul újra – fejtette ki a kormányfő, aki a járműgyár három műszakra átállása alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kíséretében látogatást tett a gyárban.

A miniszterelnök közölte: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az Audi-gyárban az összes munkás és mérnök megtalálja számítását, a kabinet kész pénzügyi hátteret is biztosítani a gyár teljes kapacitáson való működéséhez.

Jelezte ugyanakkor, a tulajdonosoknak, a vezetőknek és a dolgozóknak is jó megállapodást kell kötniük.

„Megállapodásokkal lehet munkahelyeket megvédeni” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor azt is mondta, egy, de

akár két évbe is telhet eljutni oda, hogy a járvány előtti kiindulópontot meghaladó, nagy terveket lehessen a termelő üzemekben meghirdetni.

A kormányfő a magyar ipar fellegvárának, büszkeségének nevezte a győri Audi-gyárat, amely nemzetgazdasági szempontból is fontos, eddig ugyanis több mint 11 milliárd eurónyi beruházás történt a mára környezetsemleges gyárban.

De most még az Audi-gyárért is küzdeni kell – hangoztatta Orbán Viktor, aki ugyanakkor arra számít, hogy

„a válságot nemcsak hogy túl fogjuk élni, hanem megerősödve is fogunk kikerülni belőle”,

és ennek része lesz „az Audi nevű sikersztori” folytatása.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke mutatta be a politikusoknak a gyártási folyamatot.

„Fő célkitűzésünk volt, hogy amilyen hamar lehetséges, visszatérjünk a normális kerékvágásba, biztosítsuk munkatársaink egészségének védelmét, és ismét a megszokott műszakrend szerint termeljünk” – idézi Alfons Dintner és az Audi közleményét a Kisalföld.hu.

Az elnök azt mondta: az Audi Hungaria egyre inkább egy kompetenciaközponttá fejlődik, amelynek jelmondata, „Audi Hungaria, Győrből a világnak”.

Közölte: a harmadik műszak visszaállításának alkalmából bemutatták a kormányfőnek és kíséretének a koronavírus elleni intézkedéseiket, a munkahelyeik átalakítását, amelynek köszönhetően már április közepén el tudták kezdeni a gyártást az első motorgyártó soron.

Arról is beszélt ugyanakkor, hogy egyelőre messze vannak a koronavírus-járvány előtti normális állapotoktól,

a vásárlások még „visszafogottak”, a vevői igények korlátozottak.

A gyárlátogatáson – amelyen részt vett Dézsi Csaba András győri polgármester is – Alfons Dintner bemutatta a miniszterelnöknek a győri Audi-modellek gyártási folyamatát.

Az eseményen kiosztott közleményben azt is írták: az Audi Hungaria április közepén indította újra gyártósorait, első lépésben egy műszakban, majd a vállalat fokozatosan futtatta fel termelését. Az Audi Hungaria 2019 végén 12 807 munkatársat foglalkoztatott.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnök a győri Audi-gyárban 2020. június 15-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!