vasúti áruszállítás

2021.09.30. 12:44

Komoly hasznot jelenthet Magyarországnak a Kína és Európa között növekvő vasúti teherszállítás

A vasúti teherszállítás jól vizsgázott a koronavírus okozta válság alatt, ezért Magyarország számára fontos, hogy központi elhelyezkedése nyomán minél több hasznot tudjon hajtani a megnövekedett forgalomból – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A tárcavezető a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület rendezvényén tartott előadást, ahol a „válságállónak bizonyult” vasúti áruszállítás hatékonyságát méltatta a megváltozott körülmények között, rámutatva, hogy egy tehervonat a kamionrakományok 40-70-szeresét is képes szállítani.

Kiemelte,

az elmúlt másfél év sok nehézséget okozott, így a világkereskedelem több mint 5 százalékkal visszaesett, több mint 110 millióan elvesztették a munkájukat világszerte és világossá vált, hogy krízishelyzetben a beszállítói láncok viszonylag gyorsan szétszakadnak

– mondta.

Az események fényében Szijjártó Péter három pontban foglalta össze a magyar vasúti prioritásokat.

Fontosnak nevezte, hogy Magyarország minél több hasznot tudjon hajtani a Kína és Európa között növekvő vasúti teherszállítási forgalomból. Aláhúzta, hogy a kínai Egy övezet, egy út stratégia komoly törekvés az eurázsiai gazdasági integrációra, és reális lehetőség lesz.

A kormány soha nem politikai vagy ideológiai, hanem kizárólag racionális alapon közelített Kínához, amelynek szerepe a jövőben is megkerülhetetlen lesz

– szögezte le.

A külügyminiszter szerint nem reális az európai-kínai gazdasági együttműködés visszaszorítására irányuló célokat kitűzni, miután tavaly a kétoldalú kereskedelem értéke már magasabb volt, mint az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti forgalomé. Kijelentette, fontos lenne, hogy ennek a kereskedelemnek egy jelentős része Magyarországon menjen keresztül, s központi elhelyezkedésünket „úgymond készpénzre váltsuk”. Ezért is van szükség szerinte a Belgrád-Budapest vasútvonal korszerűsítésére, hogy a görögországi kikötőkből ezen keresztül juthassanak el az áruk leggyorsabban Nyugat-Európába. Tájékoztatása szerint ennek kivitelezési munkálatai jövő februárban megkezdődnek, és a projekt 2025-re zárul majd le.

Emellett lényeges lenne a Kínából közvetlenül Európába érkező vasúti teherforgalom Magyarországra „csalogatása” is, amihez infrastruktúra-fejlesztésre van szükség az ország keleti-északkeleti részében. Például ezt célozza a fényeslitkei intermodális központ építése, amely 12 milliárd forintos beruházással 2022 végére működőképes lesz.

Második pontként a miniszter beszélt a tengeri kikötőkkel való gyors és rugalmas összeköttetés jelentőségéről is, ami szerinte kiemelt kérdés az exportáló magyar cégek számára. Úgy vélekedett, hogy

fontos létrehozni Nyugat-Magyarországon egy erre szolgáló intermodális csomópontot, ahol az adriai kikötőkbe irányuló tehervonatok gyors összeállítása, illetve az onnan érkező vonatok elosztása és szétszedése folyhat.

Ennek kapcsán ismételten üdvözölte a METRANS Csoport zalaegerszegi konténertermináljának megépítését, amely szerinte további beruházásokat is indukálni fog a térségben.

Végezetül Szijjártó Péter aláhúzta, hogy Közép-Európa fontos versenyhátránya a gyorsvasutak hiánya, amit most a régió országai közösen próbálnak ledolgozni a magyar és a lengyel fővárost Szlovákián és Csehországon keresztül összekötő vonal építésével. A cél, hogy Budapestről Pozsony 1,5 órás, Prága 3,5, míg Varsó 5,5 órás utazási idő alatt legyen elérhető. Mint mondta, a megvalósíthatósági tanulmány igazolta a megtérülést, miközben nemrég az Európai Unió úgy döntött, hogy finanszírozást biztosít a környezetvédelmi hatásvizsgálatra.

Előadása végén a külügyminiszter leszögezte: a vasúti a legkörnyezetkímélőbb szállítási módszer, s az ezen a téren jelenleg is zajló fejlesztések jól jellemzik a kormány megközelítését, miszerint a „versenyképességnek, iparfejlesztésnek kéz a kézben kell járnia a környezetvédelemmel”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!