Gazdafórum

2021.12.11. 19:18

Nagy István: tűrhetetlen, hogy bárki nyerészkedjen a magyar gazdákon

Közölte, hogy a Gazdasági Versenyhivatal megállapította Bige László tisztességtelen piaci magatartását és a kartellezést.

 Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy bárki nyerészkedjen a magyar gazdákon, hiszen így nemcsak a vidéket sodorja nehéz helyzetbe, hanem egész Magyarországot is - jelentette ki az agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban szombaton.

Nagy István egy helyi gazdafórumot megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Bige László, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. tulajdonosa megkárosította a gazdákat, mivel cége piaci helyzetét kihasználva mesterségesen emelte a műtrágya árát, a mostani egyébként is magas világpiaci árak mellett.

 "Nélkülözhetetlen feladatunk, hogy újra és újra fellépjünk a tisztességtelen vállalkozóval szemben a magyar gazdák érdekében" - fogalmazott az agrártárca vezetője, hozzátéve, hogy Bige László kartellezése mintegy 36 milliárd forintnyi kárt okozhatott a magyar gazdatársadalomnak.

 Közölte, hogy a Gazdasági Versenyhivatal megállapította Bige László tisztességtelen piaci magatartását és a kartellezést, amivel a vállalkozó megkárosította a gazdákat. Elmondása szerint az előző évekhez képest négyszeresére emelkedett a műtrágya ára: egy intenzíven termelő, szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodó korábban hektáronként 50-85 ezer, most azonban már 205-255 ezer forintért tud csak a földjére műtrágyát juttatni.

Nagy István rámutatott, a nagyvállalkozó nemcsak piaci szabálytalanságot, hanem megbocsáthatatlan etikai vétséget is elkövetett, amellyel minden magyar vásárlót megkárosított, mindezt pedig azért, hogy extra profithoz jusson.

Ez a túlárazás közvetetten megjelenik a megtermelt termények, valamint az előállított élelmiszerek árában, amivel a gazdák mellett a fogyasztók zsebéből is kivette a pénzt - tette hozzá.

 A miniszter jelezte, a GVH eljárásában 11 magyarországi szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést, a nemzeti versenyhatóság versenytanácsa 14,1 milliárd forintra bírságolta a kartellezőket. Nagy István szerint Bige László "egy jogi aktust mindenképpen politikai köntösbe akar öltöztetni", azért, hogy elfedje bűnét.

Kifejtette, Bige László igyekezett vásárlási kényszerbe hozni a gazdákat, hiszen azt mondta nekik, hogy decemberben csak egy napig szolgálják ki a magyar vevőket.

Ezzel a nagyvállakozó felmondta a magyar gazdaság szereplői közötti szolidaritást, és nyíltan megfenyegette a magyar gazdákat - mondta az agrárminiszter. Hozzátette: Bige László jelenleg kihátrálni igyekszik ebből a helyzetből.

Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke a sajtótájékoztatón közölte: a kormányzat, a szakma és a gazdatársadalom "együtt van", egy irányba húznak, és a próbálkozások ellenére sem nem lehet őket megosztani.

Gazdaoldalról nézve és a piac szempontjából lehet, hogy ő "jókor volt jó helyen, de lépjen hátra kettőt, a műtrágyával pedig ne a politikai karrierjét építse" - szólította fel a nagyvállalkozót a Magosz elnöke.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes nyírségi részein alacsony aranykorona értékű földeket művelnek a gazdálkodók, ezeken a területeken pedig elengedhetetlen a megfelelő tápanyag-utánpótlás - mondta Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Hozzátette, elfogadhatatlan, hogy a baloldal így akarja felhasználni a gazdákat a kormányzat ellen.

Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke a tájékoztatón bejelentette, 2,8 milliárd forintból megkezdődhet a Keleti-főcsatorna és a Tisza közötti öntözőcsatorna tervezése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában