Megrázó fotók a helyszínről

2022.08.15. 11:57

Halálos baleset: frontálisan összeütközött két személyautó Apostagnál

Két autó karambolozott Apostagnál hétfőn. A balesetben egy ember az életét vesztette.

Forrás: baon.hu

Fotós: Pozsgai Ákos

Frontálisan összeütközött két személyautó az Apostag és Dunaegyháza közötti úton. Az egyik járműbe beszorult egy ember. Őt feszítővágóval mentették ki, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző solti és dunaújvárosi hivatásos tűzoltók. 

Forrás: Pozsgai Ákos / baon.hu

Hétfőn 5 óra körül az 5105-ös számú út 2-es kilométerénél – Apostagnál – két személyautó eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött. Az egyik gépkocsi sofőrje a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. További egy személy is megsérült a balesetben – írta a police.hu.

A baon.hu helyszíni információi szerint egy 27 éves nő tartott Dunaegyháza felől Apostag irányába, amikor félúton egy balra ívelő kanyarban az autójával letért a jobboldali útpadkára. Úgy tudjuk, hogy a sofőr hirtelen visszarántotta a kormányt, ekkor azonban a baloldali sávba tért át, ahol szemből érkezett egy Daewoo személyautó, amellyel félfrontálisan karambolozott. 

 

Az ütközés erejétől a Daewoo a szántőföldre repült, a sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők hiába küzdöttek hosszú időn keresztül érte, nem tudták megmenteni az életét. A Volkswagent vezető fiatal nő autója az úttesten maradt, őt súlyos sérülésekkel szállítottak a mentők a kecskeméti kórházba. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!