Krimi

2022.10.03. 16:05

Öt évet kapott a tanárát megkéselő győri diák

A jedlikes késelő diákot, H. Andrást hétfőn a Győri Törvényszék, mint fiatalkorúak bírósága bűnösnek találta emberölés kísérletében.

Forrás: kisalföld.hu

A jedlikes diákot 5 év szabadságvesztésre és 2 év kézügyektől való eltiltásra ítélte első fokon a bíróság, amit fiatalkorúak börtönében kell letöltenie 

- írja a kisalföld.hu.

A 17 éves fiú azért szúrt, mert nem tudta feldolgozni, hogy hármast kapott egy dolgozatára. Az eset még 2019 decemberében történt. A fiú bocsánatot kért a bíróságon az osztályfőnökétől, aki túlélte a támadást. 
Az életveszélyesen megsebesített tanár korábban azt mondta a tanúmeghallgatáson, hogy még nem jutott el addig, hogy megbocsáthasson, de azt nem szeretné ha börtönbe kerülne egykori diákja, mert félti, hogy elkallódik. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy H. András nézzen szembe azzal amit tett és kapjon segítséget, hogy meggyógyulhasson a személyisége.

A fiú, a szabadságvesztés felének letöltése után feltételesen szabadulhat.

 Az ítéletbe beszámítják a 2019. december ötödike és 2020. április huszadika között előzetesben töltött napokat. A fiatalember ezt követően mostanáig bűnügyi felügyelet alatt állt. Ezt is beszámítják az ítéletbe úgy, hogy négy bűnügyi felügyelet alatt töltött nap egynek felel meg a fiatalkorúak börtönében.

A több mint 1 millió forintos bűnügyi költséget is a diáknak kell állnia. Az engedményekkel körülbelül még másfél év vár a késelő diákra a fiatalkorúak börtönében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!