Krimi

2024.05.26. 06:21

Motorost gázolt a haláltraktor

A traktornak nem volt érvényes forgalmi engedélye, nem működött a féklámpája, a helyzetjelzője és a jobb oldali hátsó irányjelzője sem, a felszerelt homlokrakodónak pedig nem volt hatósági engedélye.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: AnastasijaGal

Egy gyorshajtásban előző motoros halálát okozta az a szabálytalanul, tiltott helyen közlekedő traktoros, aki ellen Zalaegerszegen emeltek vádat - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Jánky Judit tájékoztatása szerint az 50 éves, Hahóton élő férfi tavaly május 1-jén Fakospuszta irányából Nagykanizsa felé haladt traktorjával a 74-es főúton, noha azon a szakaszon tilos lassú járművel közlekedni. 

A traktornak nem volt érvényes forgalmi engedélye, nem működött a féklámpája, a helyzetjelzője és a jobb oldali hátsó irányjelzője sem, a felszerelt homlokrakodónak pedig nem volt hatósági engedélye.

Amikor a férfi a járművel Hahótnál egy útkereszteződéshez ért, balra irányjelzett, de figyelmetlensége miatt úgy kezdte meg a kanyarodást, hogy nem adott elsőbbséget az őt már előző - a megengedett 90 helyett 116-118 kilométeres sebességgel haladó - motorkerékpárnak.

A motoros a traktor bal első kerekének és a homlokrakodó bal oldalának ütközött, a helyszínen életét vesztette.

A balesetet a motoros gyorshajtása mellett a traktoros közlekedési szabálysértése okozta. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség ezért a traktoros ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!