szilveszteri smsparti

2018.02.12. 15:16

Goda Kriszta most is boldog új évet kíván

A Filmalap hétfői közleménye szerint a BÚÉK Bata Éva, Csányi Sándor, Elek Ferenc, Lengyel Tamás, Mészáros Béla, Szávai Viktória és Törőcsik Franciska főszereplésével készül.

A Teljesen idegenek című nagy sikerű olasz vígjáték remake változata lesz Goda Krisztina (Csak szex más és semmi; Szabadság, Szerelem; Veszettek) ötödik mozifilmje. A BÚÉK címmel készülő alkotást 350 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. A szervezet szintén döntött Hajdú Eszter legújabb dokumentumfilmjének 22 millió forintos támogatásáról is.

A Filmalap hétfői közleménye szerint a BÚÉK Bata Éva, Csányi Sándor, Elek Ferenc, Lengyel Tamás, Mészáros Béla, Szávai Viktória és Törőcsik Franciska főszereplésével készül.

A BÚÉK történetében egy szilveszteri baráti vacsora összeszokott társaságának tagjai elhatározzák, hogy a mobiltelefonjukat az asztalra kitéve minden bejövő hívást, sms-t és üzenetet megosztanak egymással.

A kezdetben szórakoztatónak tűnő játék hamar komolyra fordul, a kis elhallgatások után egyre komolyabb hazugságokra derül fény.

Barátságok és szerelmek érnek véget, és mindenki szembesül a „nagy kérdéssel”, hogy az őszinteség vajon a legfontosabb, vagy a legkártékonyabb dolog-e az emberi kapcsolatokban.

A 2016-os eredeti változatból, amely Olaszországban óriási közönségkedvenc lett, már több sikeres remake készült Európa szerte. Az áprilistól forgó magyar változat forgatókönyvét Divinyi Réka írta, a társíró Goda Krisztina. A BÚÉK gyártója a Flashback Productions, producere Zákonyi S. Tamás (Egerszegi, München, Szabadság, Szerelem) Ditz Edit és Geszti Péter. A magyarországi bemutató tervezett időpontja 2018 év vége.

A Filmalap ugyancsak döntött a világszerte díjazott dokumentumfilm-rendező Hajdú Eszter (Otthonom, Tarnabod; Ítélet Magyarországon) új filmje, a Siess haza, vár a mama 22 millió forintos támogatásáról.

A dokumentumfilm-dráma az 1970-es évek legendás rockzenésze, a Hungária, majd az LGT szólógitárosa, az Amerikába „disszidált” Barta Tamás és Magyarországon maradt édesanyja rendhagyó kapcsolatára koncentrál.

Barta Tamás az egyik, ha nem a legjobb magyar rockgitáros volt, a fojtogató diktatúra és anyjával való kapcsolata elől menekült Los Angelesbe. A film alapjául az 1974-1982 között kazettákra rögzített és a közelmúltban megtalált eredeti „hangos levelek” szolgálnak.

A már Los Angelesben élő, Magyarországon a „hazatérés megtagadásának bűntettéért” elítélt fiatalember és édesanyja tízezer kilométer távolságból magnókazettára rögzített üzenetekkel tartotta a kapcsolatot éveken át a viszontlátás reményében.

A Siess haza, vár a mama a Miradouro Kft. produkciójában készül Hajdú Eszter forgatókönyvéből és rendezésében, a producer Mester Sándor, a tervezett magyarországi mozibemutató 2018 vége – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!