Szöveges életképek

2018.07.04. 06:00

Véget ért az Álljon meg egy novellára! pályázat – de szavazni még lehet

A húsz döntős művet hamarosan a busz- és villamosmegállókban lehet majd olvasni a megyeszékhelyeken és Budapest belvárosában.

Ecsédi Orsolya Lakásétterem című művével nyerte meg az idei Álljon meg egy novellára! című pályázat fődíját, amelyet kedden adtak át Budapesten. A díjátadó után megkezdődött a közönségszavazás.

A JCDecaux Hungary pályázatának ez évi díjait a Magvető Caféban adták át. Ecsédi Orsolya után a második helyen Till Zsóka végzett Fékezett habzás című munkájával, a harmadik Balázs Attila Szoboravatás című írása lett – közölték a szervezők az MTI-vel. Az első helyezett 300, a második 200, a harmadik 100 ezer forintot kapott a díj mellé. Az eddigiektől eltérően idén különdíjat is kiosztottak: a Líra Kiadó elismerésében Pölzman Péter Tájékoztató című írása részesült.

Idén 3800 novella érkezett a kiírásra, ezekből húsz pályaművet választott ki a zsűri. A 20 művet hamarosan a busz- és villamosmegállókban lehet majd olvasni Budapest belvárosában és a megyeszékhelyeken.

A közönség keddtől a pályázat weboldalán szavazhat a legjobb 20 novella közül a kedvencére július 17-én délig.

A játék időtartama alatt a legtöbb szavazatot kapott novella szerzője közönségdíjban részesül.

Az idei mezőnyben visszatérő témaként foglalkoztak a szerzők az emberi kapcsolat nehézségeivel, amelyeket a digitalizáció is egyre erősít, ugyanakkor kiemelt témaként jelent meg a generációk közötti viszony, és előjöttek a szülők, nagyszülők régi történetei is. A novellák sajátos, „aktuális látleletet” rajzoltak a ma Magyarországáról, a kisebb-nagyobb hétköznapi történésektől egészen a nagy sorskérdésekig.

Grecsó Krisztián, a zsűri elnöke rámutatott, hogy míg tavaly a meghökkentés, az abszurd dominált a döntős szövegeknél, idén a mikrotörténések, az élet finom apróságai kerültek előtérbe.

A húsz legjobb alkotás szerzői között van a Jégkorszak együttes szövegíró-dalszerzőjeként ismert Hó Márton, Kőrössy P. József erdélyi költő, Kocsis M. Brigitta televíziós műsorvezető és Haász János újságíró-költő is.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Pexels.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!