gyász

2019.09.10. 13:14

Elhunyt Hantz-Lám Irén kolozsvári geográfus, szakíró

Feldolgozta édesapjának, Csinszka egykori vőlegényének irodalmi hagyatékát, levelezését.

Életének 82. évében elhunyt Hantz Lám Irén geográfus, szakíró, a kolozsvári Bolyai Egyetem és a Brassai Sámuel Líceum egykori tanára, közölte a család. Hantz-Lám Irén 1937-ben született Kolozsváron. Édesapja Lám Béla mérnök és író, édesanyja az Oroszországból származó Cassiadi Lilia tanárnő volt – írja a Maszol.

Tanulmányait a kolozsvári Augusteumban, a Református Leánygimnáziumban, majd a Bolyai Tudományegyetemen végezte, ahol 1961 és 1968 között gyakornok volt a Földrajz Tanszéken. Innen politikai okok miatt kellett távoznia. Ezután a kolozsvári Pedagógiai Líceumban, majd a Brassai Sámuel Líceumban tanított.

Hantz Lám Irén tanári munkássága mellett turisztikai, helytörténeti és irodalomtörténeti köteteket és művészi naptárakat adott ki, és számos újságcikk szerzője volt.

Nevéhez fűződik a Torockói-medencéről szóló egyetlen olyan turisztikai kalauz elkészítése, amelyet román és angol nyelvre is lefordítottak,

továbbá a torockói gasztronómiai ritkaságok leírása. Szerkesztője volt egy, a helyi magyar ételekhez kapcsolódó irodalmi művekről szóló kötetnek.

Feldolgozta édesapjának, Csinszka egykori vőlegényének irodalmi hagyatékát, levelezését.

Ebből születtek az Áprily Lajos és Reményik Sándor erdélyi költők életének addig ismeretlen vonatkozásait bemutató kötetei is.

Ő volt a torockói Tóbiás Ház kezdeményezője és vezető kivitelezője, és jelentős szerepe volt a helyi múzeum fejlesztésében is.

Borítókép: maszol.ro / fotó: Farkas Bálint

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!