árverés

2019.12.02. 17:29

Becses magyar könyvkincsek is kalapács alá kerülnek december 6-án

Dedikált Petőfi-mű, Kölcsey Ferenc könyvtárából származó kötetek és több magyar ősnyomtatvány is szerepel a budapesti Központi Antikvárium december 6-án rendezendő árverésén.

Balázs D. Attila

A Központi Antikvárium 152. aukciójának egyik legértékesebb könyve az az 1848-ban megjelent Petőfi-kötet, amit a nagy költő Pákh Albertnek dedikált a következő szavakkal: „Pákh Albertnek őszinte barátja, Petőfi Sándor.” A 25 millió forintos kikiáltási áron kínált becses ritkaság egy magángyűjteményből került elő, ami nagy szó, mert a legnagyobb magyar közgyűjteményekben is csak kilenc könyvdedikáció található Petőfitől.

A Központi Antikvárium Aukcióján az első magyar komikus eposz, Csokonai Vitéz Mihály Nagyváradon és Vácon kiadott Dorottya című műve is szerepel. A szerző egyik legritkább kiadású könyve háromszázezer forintos árról indul.

A különösen erős árverési anyag két olyan könyvet is tartalmaz, amelyik nemzeti himnuszunk költőjének, Kölcsey Ferencnek a könyvtárából származik.

Az egyik ilyen kötet valódi irodalom- és művelődéstörténeti szenzáció, mert a reformkor nagy alakjától, Bajza Józseftől származó ajánló- sorok is szerepelnek benne. Ez a mű a Petőfi-kötet árának töredékéért, 400 ezer forintért kerül most kalapács alá.

Elárverezik Than Mór vázlatkönyvét is, amelyben a híres magyar festő egyenként lerajzolta a Batthyány-kormány tagjait, valamint Görgeyt és vezérkarát. A tétel kikiáltási ára ötmillió forint, ám ebből a műből mindegyik történelmi alak egyértelműen beazonosítható, ezért történeti forrásként is jól használható. Than volt az, aki 1848-ban elkészítette az első magyar bélyeg tervezetét is.

Ritka magyar ősnyomtatványok is szerepelnek az árverésen. Temesvári Pelbárt 1500-ból és Laskai Osvát 1507-ből származó iniciálékkal díszített művei egyenként két és fél millió forintról indulnak.

A szépirodalmi, valamint történelmi témájú művek mellett több mezőgazdasági és természettudományi mű is helyet kapott az aukción. Ilyen Kolbányi Pál 1791-ben, Pozsonyban kiadott német nyelvű könyve Magyarország mérgező növényeiről, amelyet 80 ezerről indítanak, vagy Batizfalvi Samu preparátoroknak szóló úttörő műve 1853-ból, az „Utasitás madarak, emlősök, hüllők és halak bőrének lefejtésére, kitömése- és fentartására”. Ez a kötet például feleannyiról indul, mint Kolbányi műve.

Ha egy Nagy Lajos magyar királytól származó oklevélre fáj a fogunk, akkor is segít a Központi Antikvárium. Ám ebben az esetben már mélyebben kell a pénztárcánkba nyúlni: az 1378. augusztus 20-án, Visegrádon kelt pergamen oklevelet egymillió forintról indítják az árverésen, szemben II. Ferdinánd német–római császár és magyar király saját kezű aláírásával ellátott címereslevelével, ami „potom” 250 ezer forintról indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!