triaon sokkja

2021.04.01. 19:38

A műlt és a jelen értékeit is bemutatják Somoskőújfaluban

Életmód-tanösvényt, látogatóközpontot, gazdaudvart alakítottak ki a Nógrád megyei Somoskőújfaluban, a turisztikai fejlesztésekkel törekedtek arra, hogy a látogatók megismerkedjenek a település életét megváltoztató trianoni döntéssel is – áll a Somosi Környezetnevelési Központ közleményében.

Fotós: Komka Péter

Mint írták, a Somosi Környezetnevelési Központ TOP pályázat nyerteseként 259 millió forintból valósította meg a fejlesztéseket az Európai Unió és a magyar állam támogatásával 2017 májusától 2021 március végéig. A fejlesztésektől azt várják, hogy a turisták hosszabb időt töltenek el a településen, az új szolgáltatások pedig munkahelyeket teremtenek.

A projekt fő eleme az életmód-tanösvény, amely kialakításával és programcsomagjaival lehetővé teszi a vendégek számára, hogy

megismerkedjenek a település életét megváltoztató trianoni döntéssel, a döntés módosításának körülményeivel és következményeivel,

a 19-20. században a faluban élt Krepuska család történetével, ezáltal a térség történelmének egy jelentős korszakával. Ezzel párhuzamosan

megismerik a település és a térség mai értékeit is.

A falu központjában kialakított látogatóközpontban helyet kap a trianoni események, valamint a Krepuska család élettörténeti kiállítása, az akkori kor néprajzát is bemutató interaktív kiállító terem, egy időszakos kiállításoknak is helyt adó közösségi tér, valamint a turisták fogadására alkalmas vendégtér is.

A látogatóközpont közelében, a Dobó István utcában lévő interaktív gazdaudvar a 19-20. századi gazdálkodás és a mai kor háztáji gazdálkodása közötti hasonlóságokat, különbségeket is bemutatja.

A Nógrád megyei, határmenti Somoskőújfalu és Somoskő a trianoni döntés következtében négy évig volt Csehszlovákia része.

A Népszövetségi Tanács 1924. február 15-i hatállyal csatolta vissza Magyarországhoz a községeket több éves tárgyalássorozat eredményeként,

Krepuska Géza orvosprofesszor, Liptay B. Jenő, a Rimamurányi Vasmű Rt. igazgatója és Auer Pál jogi szakértő közbenjárására.

Az Országgyűlés 2017-ben a Hazatért falu (Pagi ad Patriam reversi) címet adományozta Somoskőnek és Somoskőújfalunak. A visszacsatolást 1999 óta ünneplik a hazatérés napjaként.

Borítókép: Somoskői látkép, a település visszatért, a vár maradt a határ túloldalán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!