Vészfékkaland – bal kézről

A hatvanas években az egyik vidéki vízilabdacsapat vicinálissal utazott a megyei szuperrangadóra, s mivel szállítójuk, a pöfögő-röfögő vasparipa meglehetősen lassan totyogott, ahogy mondani szokás, minden fánál megállt és levegőt vett, a nagydarab, csupa izom pólósok igencsak elunták már, kisebb-nagyobb tréfákkal, egymás ugratásával szórakoztatták magukat, illetve a fapados kupéban velük együtt zötykölődőket. Borzasztó meleg volt, éppen csak nem olvadt meg alattuk a sínpár…

Már majdnem az összes ablakot lehúzták annak érdekében, hogy hozzájuthassanak némi frissítő levegőhöz, csupán egyet hagytak fenn, minő meglepetés, éppen azt, amelyik fele a vészféket helyezték el… A rozmárbajszú csapatkapitány, a rutinos pólós egy kacsintással rásegítve odaszólt a legfiatalabb társának: – Sanyika, húzd már le azt a középső ablakot is, mert mindjárt lerohad rólunk a gatya, olvadozunk itt, mint az aszfalt!

Sanyika nekifeszült, erei kidagadtak a nyakán, erősen vöröslött a feje az erőlködéstől, de az ablak nem engedett. – Úgy be van ez rozsdásodva, hogy még a Veres Győző sem tudná lehúzni, hogyan sikerülne nekem, aki csak százhúszat szakítok? – hivatkozott a gyerek a kor legendás súlyemelőjére. – Ej, azt már a sokat tapasztalt Lenin elvtárs is megmondta, ami nem megy, azt ne erőltessük!

A rozmárbajszú hüledezett. – Ha még az ablakot sem tudod lehúzni, mire mész majd a meccsen a »Srével«, aki nagyobbat üt, mint a Papp Laci?! A múltkori meccsünkön játszásiból akkorát lepattintott a Bélának, hogy az egy hétig dadogott… Na, jöjjön a következő próbálkozó! Gazsi, mutasd meg a kedves utastársainknak, hogy a vízipólósok kemény, tökös gyerekek!

Gazsi nekidurálta magát, két kézzel csimpaszkodott a fogantyúba, s ha lehetséges, még Sanyikánál is jobban erőlködött! De az ablak egy tapodtat sem engedett, makacsul tartotta magát… – Bajusz! Szégyen ide, szégyen oda, nem megy! A jövő héten rágyúrok, mert az tényleg nem járja, hogy egy ablak így kibabrál velem! Lesül a képemről a bőr, pedig még nem is napoztam…

– Ha a Lacinak sem megy, kénytelen leszek én lehúzni azt a nyavalyás ablakot! – így a kapitány. – Lacikám, tiéd a pálya! Természetesen Laci sem járt sikerrel… Bajusz kezdett feltápászkodni, amikor az addig csendesen szemlélődő, somolygó idős paraszt bácsi odaszólt neki: – Komám! Ha neked se megyen, akkor jövök én! Bajusz alig bírta ki nevetés nélkül…

Majd akkora patáliát csapott, hogy az csak na! Szidta a MÁVot, a vasutasokat, mindenkit, aki csak eszébe jutott! Mert az ablak makacsul tartotta magát. A paraszt bácsi komótosan felállt, vulkánfíber bőröndjét felhelyezte a hálós csomagtartóba, aztán félretolta a nála két fejjel magasabb Bajuszt, és egyetlen villámgyors mozdulattal megrántotta – a vészféket! A vonat éles sikollyal azonnal visszahőkölt, szinte ágaskodott. Néhány utas a padlóra zuhant, de nagyobb baja szerencsére senkinek sem esett… Néhány pillanattal később ordítva rontott be a kupéba a kalauz.

– Ki volt az a barom, aki meghúzta?! Az öreg elégedetten tekintett körbe a könnyezve kacagó útitársain, majd határozottan válaszolt: – Én, méghozzá ballal…! Csak úgy…