kemény munka

2017.08.15. 13:16

Baji sikeres éveket remél

Baji Balázs abban bízik, hogy a múlt heti, londoni atlétikai világbajnokságon szerzett bronzérme egy új kezdet a pályafutásában.

A 110 méteres gátfutó úgy gondolja, hiába végzett a dobogón, nem lehet kijelenteni, hogy mostantól bérelt helye lenne a legjobbak között.

„Továbbra is ugyanolyan keményen kell dolgoznom, mint eddig, hogy ott maradjak az élmezőnyben” – mondta.

Hozzátette, egyértelműen a mostani eredményt tartja pályafutása eddigi csúcsának, és a siker után könnyebben el fogja hinni, hogy benne van ez az eredmény, ám továbbra is az az elsődleges célja, hogy döntőket fusson a világversenyeken.

„Bízom abban, hogy nagyon jó évek állnak előttem. Jövőre Európa-bajnokság, aztán megint vb, majd közeledik a tokiói olimpia is. Remélem, a londoni futás egy új kezdet számomra, és ezentúl magabiztosabban fogok odaállni a rajthoz” – fogalmazott a 28 éves sprinter.

Ezek is érdekelhetik