érzi a támogatást

2018.02.13. 10:26

Munka kell, nem focizgatás

Thomas Doll, a Ferenc­város labdarúgócsapatának 51 esztendős német vezetőedzője 2013 decembere óta irányítja a zöld-fehéreket.

Babják Bence

Budapest, 2017. szeptember 9. Thomas Doll, a Ferencváros német vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában játszott Ferencváros - Vasas mérkõzésen a Groupama Arénában 2017. szeptember 9-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Tamás

A tréner nem tartja elképzelhetetlennek, hogy még négy év múlva is a Fradi kispadján ül – olvasható a Vasárnap Reggel legfrissebb számában.

– Gyorsan elröppent a legutóbbi négy esztendő?

– Ahogy idősödik az ember, az évek egyre gyorsabban peregnek. Fiatalon hosszabbnak tűnt egy-egy esztendő, most pedig… Alig ért véget az utolsó őszi forduló, máris február elején járunk. Rohan az idő, négy esztendő pedig az edző életében is hosszú időszak.

– Különösen akkor, ha Magyarország legnépszerűbb csapatát irányítja.

– A Ferencvárossal mindig nyerni kell, a klub és a szurkolók egyaránt trófeákat várnak, de nekem a fejlődés legalább ennyire fontos. Magyar szinten mindent megnyertünk, amit lehetett, de remélem, hogy idővel képesek leszünk egy lépcsőfokkal feljebb lépni, és bejutni valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörébe. De odáig hosszú és nehéz út vezet.

– Mi a legnagyobb különbség a mostani és a négy évvel fiatalabb Thomas Doll között?

– Amikor Magyarországra kerültem, nagyon sokszor gondoltam arra, hogy egy nap szeretnék visszatérni a Bundesligába. Ez az érzés az utóbbi két évben szinte teljesen kiveszett belőlem. Pedig a lehetőség megvolt, a német élvonalból is érkezett ajánlat, más első osztályú bajnokságokból is, de egyszer sem éreztem, hogy váltanom kellene. Továbbra is élvezem az edzéseket, és ég bennem a vágy, hogy nyerjünk. Korábban úgy gondoltam, ha idősebb korban az ember sokáig edzősködik egy csapatnál, gyorsabban elillan a motiváció. De rájöttem, ha valaki rajongásig szereti a futballt, ez sosem történik meg. Nézzék csak meg a Bayern Münchent irányító Jupp Heynckest, aki hetvenkét évesen is bolondul a labdarúgásért, imádja a technikás, szép játékot. Remélem, hogy ez a fajta megszállottság bennem ugyanúgy meglesz húsz esztendő múlva.

– Mit gondol, négy év múlva is a Ferencváros kispadján ül majd?

– Miért is ne? Könnyebb olyan csapatot irányítani, ahol mindenki ismer és bízik benned. Kubatov Gábor elnök úr négy éve kitart mellettem, a vezetőség is mögöttem áll, ez nagyon fontos a labdarúgásban. Csak akkor lehet eredményesen dolgozni, ha számíthatsz a körülötted lévőkre, és nem kell félévente amiatt izgulnod, hogy elveszíted-e az állásodat. A Hamburgban az utóbbi tíz esztendőben csaknem húsz szakember váltotta egymást a kispadon, nem hiszem, hogy hosszú távon ez az egyesület javára válik.

– Jobb edző lett, amióta Magyarországon dolgozik?

– Azt gondolom, hogy igen. Jobban megismertem a magyar bajnokságot, ráadásul minden helyzetből lehet tanulni. Az edzők hajlamosak azt gondolni, hogy mindent tudnak erről a sportról, aztán hirtelen olyan helyzetbe csöppennek, amilyennel korábban nem találkoztak.

– Ki volt a három legjobb játékos, akikkel a Ferencvárosban együtt dolgozott?

– Elsőként Gera Zoltánt említeném. Fantasztikus futballista, és remekül olvassa a játékot. Az idősebb generáció tagjai közül Leandrót és Hajnal Tamást emelném még ki. Tamás sokat bajlódott sérüléssel, de nem véletlen, hogy amikor 2015-ben és egy évvel később csúcsformában játszottunk, stabil kezdő volt. És az is hihetetlen, amire Böde Dani képes az ellenfél kapuja előtt. Megszámolni sem tudom, hány fontos meccset nyertünk meg az ő góljával. Dibusz Dénes fejlődését is jó volt végigkísérni, az évek során sokkal jobb kapussá vált, mint amikor a klubhoz került. Ráadásul ők nemcsak futballistaként, hanem emberként is példaképek lehetnek.

– Melyik volt az eddigi legszebb pillanata a Fradi edzőjeként?

– Több nagyszerű meccset is játszottunk, de a legtöbbet talán a Videoton elleni Magyar Kupa-döntő jelentette, még 2015-ben. Második helyen végeztünk a bajnokságban, de a csapat 2014 után ismét aranyat ünnepelhetett.

A 4–0-s győzelem véget vetett az ínséges éveknek, és elhittük, hogy képesek vagyunk nyerni. A következő idényben rekordot jelentő, huszonegy pontos előnnyel nyertük meg a bajnokságot, miénk lett a Szuperkupa is, újabb kupagyőzelmeket ünnepelhettünk, de ki tudja, hogyan alakul a folytatás, ha akkor nem győzzük le a fehérváriakat a szakadó esőben. Az első trófea mindig mérföldkő egy csapat életében.

– Melyik a legkeserűbb emlék?

– A korai búcsúk a nemzetközi kupáktól. Nemcsak a kiesés ténye fájt, hanem az is, ahogy elbúcsúztunk az Európa-­liga és a Bajnokok Ligája selejtezőitől. Meglehet, csak egy körrel kellett volna továbbmenni, hogy minden másként alakuljon. A nyári időszak talán túl korai a magyar csapatoknak, nem véletlen, hogy az európai kupákban érdekelt hazai együttesek gyakran szenvednek a bajnokság első három-négy hetében. Illetve, nyilván a súlyos sérüléseket is szívesen elfelejtené az ember.

– A magyar futball mennyit változott az utóbbi években?

– Taktikailag érettebbek lettek a csapatok, sokkal jobban kirajzolódik a rendszer, amelyben futballoznak. Csodálatos stadionok épültek, de úgy érzem, egyelőre még várjuk, hogy a magyar futball kitermelje a következő generációt és az új arénákban minőségi produkciót lássanak a nézők. Most arra várunk, hogy felbukkanjanak az újabb Gera Zoltánok, Huszti Szabolcsok, Hajnal Tamások és Leandrók. Szükség lenne olyan futballistákra, akik a nemzetközi porondra vezetik a magyar csapatokat, és így a hazai együttesek felzárkózhatnának az európai középmezőnyhöz.

A magyarok nagyon büszkék a labdarúgásuk múltjára, Puskás Ferencre és az Aranycsapatra, de az ő sikereiket egyelőre lehetetlen megismételni. Első lépésként a horvát és a szerb labdarúgás szintjére kellene eljutni. Nem véletlen, hogy e két ország válogatottja ott lesz a világbajnokságon, a magyar pedig nem. Melléjük kellene felzárkózni, de ez csakis kőkemény munkával lehetséges, focizgatással nem. Keményebbnek kell lenni, mentálisan erősebbnek, már fiatalkorban is. Ha a tehetség már az utánpótláscsapatban csak panaszkodik, mert keményen kell edzenie, akkor nem várhatunk felemelkedést.

A Fradi vezérkara szerint Doll alapos és érdeklődő ember benyomását keltette

Thomas Doll szerződtetése először 2013. december 8-án vetődött fel, amikor a német szakember hazánkba érkezett, és végignézte a Sóstói Stadionban a Videoton–Ferencváros (2–3) bajnokit. Az akkor 47 éves edző meglehetősen alapos és érdeklődő ember benyomását keltette. A ferencvárosi vezérkar olyan, céltudatos, tapasztalt edzőt keresett, aki jelentős játékosmúlttal büszkélkedhet.

Nos, Thomas Jens Uwe Doll – merthogy ez a teljes neve – játékosnak csakugyan nem volt rossz. A csatár 29-szer játszott az NDK válogatottjában, utána (1991 és 1993 között) tizennyolcszor a német együttesben. Tagja volt az 1992-es, Svédországban Eb-ezüstérmes társaságnak. Megfordult a Rostock, a Hamburg, az Eintracht Frankfurt, a Lazio, valamint a Bari csapatában is, olaszországi kitérőjét követően – hosszú kényszerszünet után – Hamburgban hagyott fel a játékkal (2001).

Ezt követően végigjárta a szamárlétrát: utánpótlásedzőből lépett elő a HSV második, aztán első számú csapatának vezetőedzőjévé (2004). Mert a klubot kiesőjelöltből élcsapattá alakította, 2005-ben a német labdarúgásban Az év embere lett. Bajnoki harmadik, valamint Intertotó-kupa-győztes lett a HSV-vel. Később Dortmundban, majd a törökországi Gençlerbirliği csapatánál vállalt munkát. Mielőtt Magyarországra érkezett, a szaúd-arábiai Al-Hilalt 2012 januárjában hagyta ott, miután nézeteltérése támadt a csapat helyi sportigazgatójával.

Borítókép: Thomas Doll, a Ferencváros német vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában játszott Ferencváros – Vasas mérkőzésen a Groupama Arénában 2017. szeptember 9-én.

MTI Fotó / Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!